MU: Nincs annyi pénzünk, mint a Man. Citynek - Ferguson

Vágólapra másolva!
2013.04.30. 14:12
Sir Alex Ferguson, a Manchester United labdarúgócsapatának menedzsere a legutóbbi cikkében a klub nyári átigazolási terveit elemezte, és elmondta: ugyan nincs annyi pénzük, mint a rivális Manchester Citynek vagy a Chelsea-nek, de a „vörös ördögök" így is versenyképesek lesznek.

„Az elmúlt három-négy hónapban már alapos felméréseket végeztünk, hogy megtaláljuk azokat a játékosokat, akikre szükségünk lehet, így remélhetőleg a nyáron minőségi labdarúgókat tudunk majd a klubhoz hozni. Nem állunk úgy anyagilag, mint mondjuk a Manchester City vagy a Chelsea, de versenyképesek leszünk" – írta legutóbbi cikkében Ferguson az Inside United című magazinban.

A Manchester United tizennégy pontos előnnyel, a 2010–2011-es idény után újra angol bajnokként várja a bajnokság utolsó három fordulóját, és Ferguson a jövőre nézve is bizakodó, mivel szerinte a „vörös ördögök" utánpótlása biztosítva van az elkövetkezendő évekre.

„Ryan Giggs, Paul Scholes és Rio Ferdinand már közeledik a pályafutása végéhez, de ha megnézzük a klub felépítését, láthatjuk, hogy a játékosok nagy része huszonhárom év körül van. David De Gea, Rafael, Phil Jones, Chris Smalling, Alex Büttner, Nick Powell, Tom Cleverley huszonhárom éves, Danny Welbeck, Kagava Sindzsi és Chicharito huszonnégy, Jonny Evans huszonöt, míg Wayne Rooney is csak huszonhét esztendős, ezért úgy gondolom, a következő öt-hat évre rendezve van a keret utánpótlása" – tette hozzá a menedzser.

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:11

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
2025.07.26. 14:17

Alexander Isak nem utazott el a Newcastle edzőtáborába

Angol labdarúgás
2025.07.24. 15:30

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22
Ezek is érdekelhetik