„Fáj Van Persie-t Man. United-mezben látni!”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.28. 13:39
null
Robin van Persie bajnokként tér vissza az Emirates-be (Fotó: Reuters)
Vasárnap, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 35. fordulójában a Manchester United az Arsenalhoz látogat. A hagyományok szerint az „ágyúsoknak” sorfalat kell állniuk a bajnokcsapatnak, amelynek tagja Robin van Persie is, aki tavaly még a londoni együttesben ontotta a gólokat. Sir Alex Ferguson, az MU menedzsere a Chelsea csúcsára törne.

 

 

Arsenal–MU: „A rangadó kötelez, a legerősebb összeállításban küldöm pályára a csapatot Londonban.”

MU–Chelsea: „Ugyanaz a leosztás, mint az Arsenal esetében – presztízsmeccs egy Bajnokok Ligája-indulásért harcoló együttes ellen. Demonstrálni akarod a fölényedet.”

MU–Swansea: „Az idény utolsó fellépése az Old Traffordon. Létezik szebb köszönet a közönségednek a győzelemnél?”

West Bromwich–MU: „Szezonzáró meccs, búcsúzásként természetesen nyerni akarsz, aztán jöhet a pihenő.”

Ez Sir Alex Ferguson, a már aranyérmes Manchester United menedzserének motivációs vázlata csapata hátralévő bajnoki mérkőzéseihez, amelyet a skót edző a klub saját televíziós csatornáján osztott meg a publikummal. Külön-külön is megfontolásra érdemes tételek, ám együtt új értelmet nyernek: ha sikerül a hibátlan négyes sorozat, a Manchester United 96 ponttal fejezi be a Premier League-et, ezzel megdöntené a Chelsea 2004–2005-ös 95 pontos rekordját (29 győzelem, 8 döntetlen, 1 vereség).

„Azt mondtam a játékosaimnak, egy dolog, hogy már megvan az aranyérem, és megint más csúcsot dönteni, márpedig ha van rá lehetőségünk, kutya kötelességünk megpróbálni, képesek is vagyunk rá. Kilencvenhat pont, földöntúli teljesítmény lenne, bár azt nem állítom, hogy senki sem szárnyalja majd egyszer túl” – fogalmazott Alex Ferguson.

Az új szabályoknak megfelelően a United első keretének mindegyik játékosa központilag megkapja a bajnoki érmet (eddig csak a legalább tíz meccsen szereplők voltak jogosultak, a többiek számára a klub utánrendelhette a medáliát).

Per Mertesacker, az Arsenal védője sajnálja, hogy Van Persie a Manchester Unitedhez igazolt. A holland válogatott csatár 24 millió fontért váltott klubot tavaly nyáron.

„Robin kitűnően kezdett új csapatában. Az Arsenalnál azt kérdezgettük egymástól, miért fáj ennyire, hogy elhagyott minket? – nyilatkozta a Daily Mirrornak Per Mertesacker. – Meccseket eldöntő gólokat szerez már a kezdetektől. Most meg akarjuk mutatni, hogy nemcsak rajta múlt az Arsenal eredményessége. Ő elhagyta a klubot, mi pedig jól helyettesítettük.”

A német válogatott védő elárulta: természeten Van Persie-re szavazott az év játékosa választáson, s szerinte a többi arsenalos is a holland támadó mellett tette le voksát.

Az Arsenal–Manchester United mérkőzésről élő, szöveges tudósítást olvashatnak a Nemzeti Sport Online-on!

 

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
35. FORDULÓ


14.30: Reading–Queens Park Rangers
16.00: Chelsea–Swansea City
17.00: Arsenal–Manchester United (Tv: Digi Sport1)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Manchester United 34 27 3 4 78–35 +43 84
2. Manchester City 34 21 8 5 61–31 +30 71
3. Arsenal 34 18 9 7 65–35 +30 63
4. Chelsea 33 18 8 7 66–35 +31 62
5. Tottenham 34 18 8 8 60–43 +17 62
6. Everton 35 15 14 6 52–38 +14 59
7. Liverpool 35 14 12 9 67–42 +25 54
8. West Bromwich Albion 34 14 6 14 46–44 +2 48
9. Swansea 33 10 12 11 43–42 +1 42
10. West Ham 35 11 9 15 41–49 –8 42
11. Fulham 35 10 10 15 44–53 –9 40
12. Stoke City 35 9 13 13 31–41 –10 40
13. Southampton 35 9 12 14 47–57 –10 39
14. Norwich City 35 8 14 13 33–54 –21 38
15. Sunderland 34 9 10 15 38–45 –7 37
16. Newcastle 35 10 7 18 43–66 –23 37
17. Aston Villa 34 8 10 16 36–63 –27 34
18. Wigan 34 8 8 18 39–62 –23 32
19. Queens Park Rangers 34 4 12 18 29–56 –27 24
20. Reading 34 5 9 20 37–65 –28 24

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik