PL: a Liverpool is érdeklődik a Chelsea dán kiszemeltje iránt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.03.29. 11:59
Marc Overmars, az Ajax labdarúgócsapatának sportigazgatója a De Telegraafnak adott nyilatkozatában elmondta, a Premier League-ben szereplő Liverpool játékosmegfigyelői már többször jártak az amszterdami klub mérkőzésein, hogy testközelből tanulmányozhassák az együttes középpályásának, Christian Eriksennek a játékát.

A 21 esztendős játékos 2010-ben debütált az Ajax első csapatában, amelyben azóta több mint 100 mérkőzésen lépett pályára, és teljesítményével több európai nagycsapat érdeklődését is felkeltette.

„A Liverpool játékosmegfigyelői elég gyakran jelen vannak a mérkőzéseinken. Azt szeretnénk, ha Eriksen még legalább két évig a mi játékosunk lenne, és azon a napon, amikor távozik, a legmagasabb szinten is készen álljon a játékra” – nyilatkozta a 40. születésnapját éppen ma ünneplő Overmars, aki szerint a dán válogatott labdarúgó idővel a világ bármelyik csapatában megállná a helyét.

Eriksen – akivel kapcsolatban a napokban a Chelsea érdeklődéséről lehetett hallani – a 2012–2013-as szezon eddigi szakaszában 26 bajnokin hét gólt szerzett, és kilenc gólpasszt jegyzett az Ajax színeiben.

Legfrissebb hírek

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
2 órája

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
13 órája

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
13 órája

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
20 órája

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
2025.08.18. 11:25

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
2025.08.18. 08:13

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.17. 23:52

A duplázó Chris Wood vezérletével nyert otthon a Forest, nincs gól a londoni rangadón

Angol labdarúgás
2025.08.17. 17:07
Ezek is érdekelhetik