Liverpool: Kilenc kupadöntő vár még ránk - Sturridge

Vágólapra másolva!
2013.03.15. 18:20
Daniel Sturridge, a Liverpool labdarúgócsapatának támadója a klubja hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, csapatának a hátralévő kilenc bajnoki kilenc kupadöntővel ér fel.

A „vörösök" a Premier League legutóbbi fordulójában 3–2-es győzelmet arattak a Tottenham ellen, és ha a Southamptont is legyőzik szombaton, akkor több mint két év után nyernének zsinórban négy bajnokit.

„Kilenc meccsünk van még hátra a bajnokságban, számunkra mind a kilenc egy kupadöntővel ér fel. Remélem, továbbra is egészséges maradok, és az összes hátralévő találkozónkon pályára léphetek" – nyilatkozta Sturridge.

„Az erőnlétemmel nincs gond. A Tottenham elleni mérkőzés előtt csak pár napot edzettem, ezért azon a meccsen nem éreztem magam olyan «élesnek», mint szoktam. De nem keresek kifogásokat a gyengébb teljesítményemért. Örülök, hogy győztünk, és boldog voltam, hogy segíthettem a csapatot" – tette hozzá a 23 esztendős csatár.

A Liverpool jelenleg hatodik az angol bajnokságban, hátránya két pont az Európa-liga-indulást érő, 5. helyen álló Arsenal mögött. A negyedik helyezett Chelsea – amely ezzel a pozícióval a Bajnokok Ligája selejtezőjében indulhatna – hét ponttal előzi meg a „vörösöket".

Legfrissebb hírek

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
12 órája

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
14 órája

Szoboszlai Dominik hősies tettéről beszél a brit sajtó

Angol labdarúgás
19 órája

Kis híján kikapott a Spurs az eddig pont nélküli Wolvestól; tovább szenved a Fradi El-ellenfele a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.27. 20:44

Arne Slot: Az első félidő után örülhettünk, hogy csak egy gól a hátrányunk...

Angol labdarúgás
2025.09.27. 19:40

A Burnley védője két öngólt vétett a Man. City ellen; megint piros lap után kapott ki a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.09.27. 18:13

A Crystal Palace 97. perces góllal megnyerte a veretlenek csatáját, és ismét kibabrált a Poollal!

Angol labdarúgás
2025.09.27. 18:10

Kinevezte Graham Potter utódját a West Ham – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.27. 17:07
Ezek is érdekelhetik