Manchester United: A City veresége átírta Ferguson terveit

Vágólapra másolva!
2013.02.11. 13:44
Alex Ferguson, a Manchester United labdarúgócsapatának menedzsere az Everton elleni vasárnapi győzelem után elárulta, hogy a Manhcester City szombati, Southampton elleni veresége átírta a terveit, ezért teljesen más felállásban szerepeltette csapatát a liverpooliak ellen, mint ahogy előzetesen eltervezte.

„Amikor megláttam az eredményt, tudtam, hogy milyen fontos meccs lehet számunkra az Everton elleni” – nyilatkozta Ferguson, aki elárulta, eredetileg hét cserét tervezett a Fulham elleni kezdőcsapathoz képest, ám végül csak három ponton (Rio Ferdinand, Michael Carrick és Nani maradt ki) változtatott.

Ferguson a találkozó után szokásához híven alig győzte dicsérni Ryan Giggset, a csapat veteránját, aki immár sorozatban a 23. angol bajnoki szezonjában talált be a kapuba. „Továbbra is él az öröksége, fantasztikus ember. Folyamatosan föl és le futkározik a pályán, és elképesztő energiát mutat a mérkőzésein, csodálatos ezt látni” – mondta a walesiről a szakember.

A „vörös ördögök” menedzsere régi ismerősével is találkozott a meccs után, hiszen a találkozót megtekintette José Mourinho, a Real Madrid vezetőedzője, aki a szerdai Bajnokok Ligája-ellenfelet figyelte. „Beszélgettem vele, remek eredményt értek el a hétvégén. Fantasztikus meccs lesz szerdán” – tekintett előre a manchesteri főnök.

Legfrissebb hírek

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
9 órája

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
20 órája

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
23 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.17. 23:52

A duplázó Chris Wood vezérletével nyert otthon a Forest, nincs gól a londoni rangadón

Angol labdarúgás
2025.08.17. 17:07

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

A Manchester City Reijnders és Haaland vezérletével kiütötte a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
2025.08.16. 20:30
Ezek is érdekelhetik