Arsenal: Wenger szívesen látná újra a klubnál Vieirát

Vágólapra másolva!
2013.02.09. 23:00
Arsene Wenger el tudná képzelni Patrick Vieirát az Arsenal utánpótlás-akadémiájának leendő  igazgatójaként. A londoni futballklubnál jövő nyáron lesz váltás ezen a poszton.

Az 56 éves Liam Brady – aki 72-szer lépett pályára az ír válogatottban – januárban jelentette be, hogy 2014 májusában, 18 év után távozik az Arsenal utánpótlás-akadémiájának éléről. Wenger szerint Vieira eséllyel pályázna a pozícióra.

„Patrick is lehet egy jelölt, ha kedvet érez hozzá. Számomra az illető szakértelme a legfontosabb, valamint az, hogy legyen tapasztalata ezen a területen, ami nagyon speciális, mivel hattól tizennyolc éves korukig kell a fiatalokkal foglalkozni” – nyilatkozta az „ágyúsokat” irányító francia szakember, aki nagy veszteségnek nevezte Brady távozását.

Az Arsenalt 1996 és 2005 között erősítő, és a londoniakkal többek között három bajnoki címet nyerő Vieira 2011-ben, 35 évesen vonult vissza az aktív játéktól a Manchester City labdarúgójaként. Azóta a manchesteri klub alkalmazásában áll, mint a futballügyekért felelős fejlesztési igazgató.

Legfrissebb hírek

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
5 órája

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
16 órája

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
20 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.17. 23:52

Potya gól döntött a rangadón: kikapott a Manchester United az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2025.08.17. 19:25

A duplázó Chris Wood vezérletével nyert otthon a Forest, nincs gól a londoni rangadón

Angol labdarúgás
2025.08.17. 17:07

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

A Manchester City Reijnders és Haaland vezérletével kiütötte a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
2025.08.16. 20:30
Ezek is érdekelhetik