MU: Jól tettem, hogy otthagytam az Arsenalt - Van Persie

Vágólapra másolva!
2013.01.21. 22:20
Robin van Persie, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United játékosa a Sky Sportsnak adott interjújában elmondta, biztos benne, hogy jó döntést hozott, amikor a „vörös ördögök" kedvéért otthagyta az Arsenalt.

A hetvenegyszeres holland válogatott Van Persie továbbra is tisztelettel kezeli régi munkaadóját, azonban nagyon élvezi új, manchesteri életét.

„Az Arsenal nagyszerű klub, és jól éreztem magam Londonban, ám nyolc év után új kihívásokra volt szükségem, ez pedig életem eddigi legnagyobb kihívása" – mondta a 29 éves csatár.

A holland játékos harmincmillió euróért váltott csapatot a 2012-es nyári átigazolási időszakban, és az újdonság varázsa, úgy tűnik, nagy lendületet adott neki.

„Úgy gondolom, mindennap igazolom, hogy jól döntöttem. Új dolgokat tanulhatok, pont, mint amikor az Arsenalhoz kerültem, és Dennis Bergkamp, valamint Thierry Henry tanított futballozni. Itt újra tanulhatok, és ettől úgy érzem magam, mint egy kisgyerek a cukorkaboltban" – fogalmazott a holland csatár.

Van Persie a 2012–2013-as szezonban 18 gólt szerzett a manchesteri csapatban, amivel jelenleg vezeti az angol bajnokság góllövőlistáját.

Legfrissebb hírek

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
7 órája

A duplázó Chris Wood vezérletével nyert otthon a Forest, nincs gól a londoni rangadón

Angol labdarúgás
14 órája

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
17 órája

A Manchester City Reijnders és Haaland vezérletével kiütötte a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
2025.08.16. 20:30

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
2025.08.16. 18:00

Emberelőnyben, Isak nélkül nem ment a Newcastle-nek az Aston Villa ellen

Angol labdarúgás
2025.08.16. 15:23

Rendőrségi vizsgálat indult a Liverpool meccsén történt rasszista incidens miatt

Angol labdarúgás
2025.08.16. 13:05

Szoboszlai Dominik elbeszélget Szalahhal az elmaradt passzok miatt

Angol labdarúgás
2025.08.16. 12:21
Ezek is érdekelhetik