MU: Fletchert megműtötték, ebben a szezonban nem játszhat

Vágólapra másolva!
2013.01.17. 20:13
null
Fletcher játékára nem számíthat az MU, de a labdarúgó egészsége most mindennél fontosabb (Fotó: Action Images)
A Manchester United futballistája, Darren Fletcher ebben a szezonban már nem léphet pályára. A középpályás gyomorproblémái miatt műtéten esett át, a manchesteri klub ezt követően jelentette be a hírt.

 

Az angol klub tájékoztatása szerint ez tervezett beavatkozás volt, az után, hogy a középpályás a csapattal készült.

„Nagy csalódás a klub és Darren számára is, hogy nem játszhat már ebben a szezonban, de ez a döntés a mi teljes támogatásunkkal született meg a hosszú távú egészsége érdekében. Előre tekintünk, s visszavárjuk a következő szezonra, amikor ezt a problémát már rég a háta mögött hagyta" – áll a Manchester United közleményében.

Mint ismert, a játékosnak fekélyes vastagbélgyulladása volt, ami miatt az orvosok javaslatára tavaly november után szüneteltetnie kellett a futballkarrierjét. Ezután visszatért, december 1-jén a Reading ellen kezdő volt, majd kétszer csereként számított rá Sir Alex Ferguson menedzser.

Fletcher korábban úgy nyilatkozott betegségéről, hogy sosem lesz már olyan az élete és a játéka, mint azt megelőzően.

„Az állapotom már nem fog javulni, meg kell tanulnom ezzel együtt élni. Mindennap egy igazi csata számomra, figyelnem kell a diétára, és szednem kell a gyógyszereket, különben visszatérhet a betegség" – mondta korábban Fletcher.

Sajnos visszatért a betegsége, ezért volt szükség a műtéti beavatkozásra.

Legfrissebb hírek

Arne Slot: Nyilvánvaló, meccset befolyásoló hiba történt a meg nem adott gólunknál

Angol labdarúgás
9 órája

Haaland kihagyott tizenegyese is belefért, a Man. City simán legyőzte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
10 órája

A Leeds ellen véget ért a Nottingham hosszú böjtje

Angol labdarúgás
12 órája

PL: a Wolves legyőzésével már második a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.11.08. 22:55

Két gólt kapott az Arsenal, a második már pontot ért a Sunderlandnek

Angol labdarúgás
2025.11.08. 20:37

Döntetlent játszott a Tottenham és a Manchester United; magabiztosan nyert az Everton

Angol labdarúgás
2025.11.08. 18:02

A liverpooli drukkerek szerint Szoboszlai Dominik az idény legjobb játékosa – videó

Angol labdarúgás
2025.11.07. 16:41

Az idény során másodszor lett a hónap legjobbja Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.11.07. 16:29
Ezek is érdekelhetik