Man. City: Balotelli és Mancini az edzőpályán ugrott egymásnak

Vágólapra másolva!
2013.01.03. 14:36
null
Indulatos jelenetek: Balotelli és Mancini csúnyán összekapott (Fotó: Eamon & James Clarke, Daily Mail)
Új év, régi Mario Balotelli: a Manchester City labdarúgócsapatának csütörtök délelőtti edzésén egymásnak ugrott az olasz válogatott csatár és a menedzser Roberto Mancini.

Az angol lapok beszámolói szerint a carringtoni edzőközpontban megtartott edzésen Balotelli az egymás közötti játék során csúnyán beleszállt egyik játékostársába – a beszámolók eltérnek, a Daily Mail úgy tudja, Gaël Clichy, a Telegraph szerint pedig Scott Sinclair volt az „áldozat”.

Mancini – akinek már korábban is voltak összetűzései a megnevelhetetlennek tűnő csatárral – ingerülten felelősségre vonta Balotellit, amikor közbelépett. A szócsata mellé némi lökdösődés is társult, majd Balotellit „leszedték” Manciniről. Balotellinek korábban a Citynél már volt összetűzése edzésen Yaya Touréval és Micah Richardsszal is.

A Manchester City hivatalosan egyelőre nem kommentálja a történteket – írta a BBC. Mancini péntek délelőtti sajtótájékoztatóján alighanem kap kérdéseket az incidenssel kapcsolatban.

A Manchester Evening News az incidens egyik – névtelenül nyilatkozó – szemtanúját idézi.

„Mancini odarohant Balotellihez, szétvetette a düh. Megragadta, és úgy tűnt, megpróbálja a földre lökni, csak Mario túl erősnek bizonyult. A segédedzők jöttek, hogy szétválasszák őket, de Mancini nem csillapodott ezt követően sem. Balotelli bement az öltözőbe és elhajtott."

„Mi is úgy tudjuk, hogy Mancini Balotelli egy becsúszása után szabadultak el az indulatok. Az egyik fotón Mancini Balotelli edzőmellényét rángatja, egy másikon lefogják a csatárt. Úgy vélem, az incidens nagyon gyorsan véget érhetett, a nagyon gyorsan elkattintott fotók nem feltétlenül adják vissza a történteket. Mindenesetre nem vet jó fényt ez az eset a címvédőre. Balotelli megint a címlapokra kerül, Mancininek meg minden bizonnyal sok kérdésre kell felelnie holnapi sajtótájékoztatóján” – vélekedett a BBC Radio 5 vezető futballszakírója, Ian Dennis.

AZ INCIDENSRŐL TOVÁBBI KÉPEK A DAILY MAIL FOTÓSOROZATÁN!

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kiütötték a moldávokat is az U19-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2 órája

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
2025.10.22. 15:34

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38
Ezek is érdekelhetik