Angol Ligakupa: döntős a negyedik ligás Bradford City!

Vágólapra másolva!
2013.01.22. 23:11
Az angol labdarúgó Ligakupa elődöntőjének visszavágóján az élvonalbeli Aston Villa hazai pályán csak 2–1-re győzte le a negyedosztályú Bradford Cityt, így utóbbi együttes 4–3-as összesítéssel bejutott a döntőbe!

A birminghamiek a 24. percben Christian Benteke góljával szerezték meg a vezetést, de a vendégek a második félidő elején James Hanson révén egyenlítettek. Az odavágón is betaláló Andreas Weimann az utolsó előtti minutumban ugyan ismét előnyhöz juttatta a vendéglátókat, újabb gól azonban már nem született, így óriási meglepetésre a korábban az Arsenalt is búcsúztató, a negyedosztály 9. helyén álló kiscsapat jutott be a fináléba.

A másik ágon ráadásul a Chelsea sincs könnyű helyzetben, miután hazai pályán 2–0-ra kikapott a Swansea Citytől.

ANGOL LIGAKUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Aston Villa (I.)–Bradford City (IV.) 2–1
Továbbjutott: a Bradford City, 4–3-as összesítéssel.
 
SZERDÁN
Swansea City (I.)–Chelsea (I.) 20.45
Az első mérkőzésen: 2–0  

Legfrissebb hírek

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

Nicolas Jackson Németországban köt ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.08.30. 10:17

Idegenben kapott ki az Aston Villa; a Bournemouth otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
2025.08.23. 18:07

Emberelőnyben, Isak nélkül nem ment a Newcastle-nek az Aston Villa ellen

Angol labdarúgás
2025.08.16. 15:23

Angol Ligakupa: négy magyaros csapatból három kiesett, csak Szűcsék örülhettek

Angol labdarúgás
2025.08.12. 23:11

Futballklub lett Snoop Dogg és Modric közös biznisze

Angol labdarúgás
2025.07.18. 14:31

Championship: ezek a csapatok keresik Kosznovszkyt, 500 ezer font kevés lesz – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 18:14
Ezek is érdekelhetik