Mancini: Ehhez nem elég erős a szívem

Vágólapra másolva!
2012.12.23. 12:23
null
Gareth Barry vitatott körülmények között fejelte a Man. City gólját<br />(Fotó: Action Images)
A Manchester City a 92. percben szerzett Barry-góllal nagy nehezen legyőzte a sereghajtó Readinget az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság szombati játéknapján, a címvédőt irányító Roberto Mancini azonban a jövőben elkerülné az ilyen drámai mérkőzéseket – már csak az egészsége miatt is. A Reading menedzsere eközben arról beszélt, hogy szabálytalanság előzte meg a City találatát. A „kékek&quot; három pontra megközelítették a Manchester Unitedet, amely vasárnap a Swansea Cityhez látogat.

A Reading jóformán csak a védekezéssel törődött, ám azt tökéletesen csinálta, így sok hazai szurkoló talán már elkönyvelte, hogy két pontot elszór a csapatuk. A 92. percben aztán Gareth Barry egy beadásnál lefejelte Nicky Shoreyt, és megszerezte a City győztes gólját.

„Szerintem megérdemelt győzelmet arattunk, de amikor a hosszabbítás utolsó perceiben jársz, akkor az már nagyon nehéz ügy – mondta Roberto Mancini, a Manchester City menedzsere. – Az ilyen meccsek, amikor az első félidőben a sok helyzetedből egyet sem tudsz kihasználni, nagyon nehézzé tudnak válni. Jól játszottak, remekül védekeztek, kilencven percen keresztül minden játékosuk hátul helyezkedett, nekünk így nem volt területünk, hogy betaláljunk. Ha van egy helyzeted, akkor azt be kell lőni. Örülök a győzelemnek, de nagy problémáink vannak."

Az olasz szakember tehát a helyzetkihasználásukkal nem elégedett, azzal viszont igen, hogy több mérkőzést is hasonlóan nehéz szituációból nyertek meg.

„Erős karakterünk van. Néha győzni tudunk, néha nem, de annak nagyon örülök, hogy sok olyan mérkőzésből jöttünk ki végül jól, mint amilyen a mai volt. Azonban fontos lenne hamarabb gólt szerezni, mert az ilyen meccsekhez nem elég erős a szívem" – csempészett egy kis humort nyilatkozatába Mancini.

A Readinget irányító Brian McDermott a legkevésbé sem volt vicces kedvében, szerinte Barry szabálytalan körülmények között fejelte a hazaiak gólját.

„Nicky Shorey hátán volt, egyértelműen szabálytalankodott – dühöngött McDermott. – Nem hiszem el, hogy ez megtörténhetett. Gyilkos döntés volt a számunkra. Beszéltem a játékvezetővel, aki szerint a levegőben »lógott«. Erre viszont csak akkor vagy képes, ha valakinek a hátára támaszkodsz. Helyesen kellene az ilyen helyzeteket megítélni!"

A City ezzel három pontra csökkentette hátrányát a Manchester Uniteddel szemben, a városi rivális azonban vasárnap délután visszaállíthatja a hatpontos különbséget. Ehhez a Swansea otthonában kellene nyernie, ami nem ígérkezik könnyű feladatnak, hiszen Michael Laudrup csapata nagyszerűen szerepel – a 10. helyen áll, de egy bravúrral a nyolcadikra ugorhat –, ráadásul Michu személyében van egy remek csatára is, aki 12 góljával Robin van Persie-vel holtversenyben vezeti a Premier League góllövőlistáját.

A 26 éves spanyol csatárról fél éve Sir Alex Ferguson még azt sem tudta, kicsoda, mára azonban megismerhette.

„Sohasem hallottam róla azelőtt, hogy a Swansea-hez igazolt – nyilatkozta a Manchester United menedzsere. – Azt hiszem, elbeszélgetek a megfigyelőinkkel. Laudrup kiaknázza a spanyol piacban rejlő lehetőségeket, úgy, ahogy Alan Pardew teszi ezt a francia piaccal a Newcastle United javára. Michu nagyon jó játékos. Remek befejezőember, az Arsenal ellen szerzett két gólja is bizonyította ezt."

Michut mindössze 2 millió fontért vette meg a nyáron a Swansea a Rayo Vallecanótól, Ferguson pedig azt is kiemelte az erényei között, hogy nemcsak elöl, hanem a középpályán is képes jó játékra. Hogy ellenük mire lesz képes, kiderül 14.30-tól.

PREMIER LEAGUE
A VASÁRNAPI PROGRAM
14.30: Swansea City–Manchester United (Tv: Digi Sport1)
17.00: Chelsea–Aston Villa (Tv: Digi Sport1)
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
12 órája

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:25

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:13

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.17. 23:52

Potya gól döntött a rangadón: kikapott a Manchester United az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2025.08.17. 19:25

A duplázó Chris Wood vezérletével nyert otthon a Forest, nincs gól a londoni rangadón

Angol labdarúgás
2025.08.17. 17:07

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

A Manchester City Reijnders és Haaland vezérletével kiütötte a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
2025.08.16. 20:30
Ezek is érdekelhetik