Liverpool: nem ajánlottak új szerződést Gerrardnak

Vágólapra másolva!
2012.12.25. 17:06
Brendan Rodgers, a Liverpool futballcsapatának menedzsere cáfolta azt a napokban megjelent hírt, miszerint új szerződést ajánlottak Steven Gerrardnak. A csapatkapitányra ezzel együtt jelenlegi kontraktusának lejárta után is számítana.

„Olvastam néhány helyen, hogy új szerződést ajánlottunk Stevennek, de erről nincs szó – nyilatkozta Rodgers. – Tizennyolc hónapig még él a jelenlegi kontraktusa, és a lejártakor is biztos jó erőben lesz még. Most harminckét éves, és a hétvégén fantasztikus teljesítményt láthattunk tőle. Bízom benne, hogy a mostani szerződése végéhez közeledve leülünk majd egymással a hosszabbítás érdekében.”

„A mostani csapatban más szerepet tölt be a felelősségvállalás szempontjából, mivel sok fiatal tehetség játszik körülötte – folytatta az északír szakember. – Nem szerez annyi gólt, mint az előző években, ami sok mindennel magyarázható, ám nem a képességeivel van baj.”

Legfrissebb hírek

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
17 órája

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:54

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:11

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
2025.07.26. 14:17

Alexander Isak nem utazott el a Newcastle edzőtáborába

Angol labdarúgás
2025.07.24. 15:30

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57
Ezek is érdekelhetik