
„Nem. Nem százszázalékosan. Nem nyertünk ma, ez az, ami a leginkább számít – jött a válasz a spanyol szakembertől. – Minden attól függ, mire vagyunk képesek a pályán. Ha ott javulunk, mindenkinek könnyebb lesz.”
Benítezt rendkívül ellenséges fogadtatásban részesítették a Chelsea hívei, márpedig a West Hamet irányító Sam Allardyce szerint a szurkolók támogatása nélkül nincs esély a sikeres szereplésre.
„Nem irányíthatsz egy klubot úgy, ha a szurkolók nem állnak mögötted. Ez egyszerűen nem működik. Az egyetlen mód pedig, ahogyan magad mellé tudod őket állítani, az az, ha nyerni kezded a meccseket. Ha győzöl, a drukkerek mindig támogatnak” – mondta Allardyce.
A Manchester United fordulatos mérkőzésen 4–3-ra nyert Readingben, és a Manchester City hazai botlásának köszönhetően hárompontosra növelte előnyét a tabella élén. Sir Alex Ferguson tehát örülhetne is, ám ő katasztrofális védekezésük miatt dohogott.
„Gyötrelem volt, az idény legrosszabb védekezése, kétség kívül. Három ilyen gólt kapni..., valamit tennünk kell ezzel – idézi a BBC a skót menedzsert. – Állandóan vesztett helyzetből kell talpra állnunk, de szerencsére megvannak az erre alkalmas játékosaink. Wayne (Rooney) ma az első félidőben szerintem csodálatos volt. Ő és Van Persie, valamint Ashley Young folyamatos veszélyt jelentett az ellenfélre.”
Chris Smalling a 31. percben állt be Rafael helyére, a brazil védő nehezen viselte lecserélését, és Ferguson kézfogását sem fogadta el. Sir Alex emiatt nem mérges Rafaelre.
„Nem történt semmi, a srác csak csalódott volt, hogy le kellett jönnie. Egyike azon játékosainknak, akik a legjobban teljesítenek az idény során.”
Az őrült meccsen már a 34. percben kialakult a végeredmény, pedig az MU lőtt egy ötödik gólt is, ám a játékvezető tévesen nem adta meg.
„Nem tudom, miért annulálták. Legalább harminc centivel a vonalon túl volt a labda” – mérgelődött az eset miatt Ferguson.
A Manchester City otthon csak 1–1-es döntetlenre volt képes az Evertonnal szemben, így kissé leszakadt városi riválisától. Roberto Mancini továbbra sem aggódik állása miatt, pedig többek közt José Mourinhóval „riogatja” a sajtó.
„Az egyik nap azt olvasom, hogy Mourinho a PSG-hez megy, a másik nap azt, hogy az Interhez, aztán azt, hogy a Manchester Unitedhez, a következőn a Manchester Cityhez, aztán meg a Chelsea-hez. Azt hiszem, elég jól dolgozik ezért, de nem érzek nyomást. A szezon kezdetén a fő célunk a bajnoki cím megvédése volt” – mondta a Manchester City menedzsere.
| 1. Manchester United | 15 | 12 | – | 3 | 37–21 | +16 | 36 |
| 2. Manchester City | 15 | 9 | 6 | – | 28–11 | +17 | 33 |
| 3. Chelsea | 15 | 7 | 5 | 3 | 25–16 | +9 | 26 |
| 4. Tottenham | 15 | 8 | 2 | 5 | 28–23 | +5 | 26 |
| 5. West Bromwich Albion | 15 | 8 | 2 | 5 | 24–19 | +5 | 26 |
| 6. Everton | 15 | 5 | 8 | 2 | 25–19 | +6 | 23 |
| 7. Swansea | 15 | 6 | 5 | 4 | 23–17 | +6 | 23 |
| 8. West Ham | 15 | 6 | 4 | 5 | 19–17 | +2 | 22 |
| 9. Stoke City | 15 | 5 | 7 | 3 | 14–12 | +2 | 22 |
| 10. Arsenal | 15 | 5 | 6 | 4 | 24–16 | +8 | 21 |
| 11. Liverpool | 15 | 4 | 7 | 4 | 19–18 | +1 | 19 |
| 12. Fulham | 15 | 4 | 5 | 6 | 25–26 | –1 | 17 |
| 13. Norwich City | 14 | 3 | 7 | 4 | 11–20 | –9 | 16 |
| 14. Newcastle | 14 | 3 | 5 | 6 | 14–21 | –7 | 14 |
| 15. Wigan | 14 | 4 | 2 | 8 | 15–25 | –10 | 14 |
| 16. Aston Villa | 15 | 3 | 5 | 7 | 12–23 | –11 | 14 |
| 17. Sunderland | 13 | 2 | 7 | 4 | 12–16 | –4 | 13 |
| 18. Southampton | 15 | 3 | 3 | 9 | 21–32 | –11 | 12 |
| 19. Reading | 14 | 1 | 6 | 7 | 19–27 | –8 | 9 |
| 20. Queens Park Rangers | 15 | – | 6 | 9 | 11–27 | –16 | 6 |

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete





