Arsenal: Németországban már mindent bizonyítottam - Podolski

Vágólapra másolva!
2012.12.27. 16:55
Lukas Podolski úgy érzi, már mindent bebizonyított, amikor Németországban futballozott, de elhatározta, hogy az Arsenalnál klubszinten is a csúcsra jut.

„Új környezetben vagyok, új mentalitást tanulok, nagyon elégedett vagyok azzal, amilyen profin működik az Arsenal, egyértelműen jót tett nekem a váltás – mondta a nyáron 11 millió fontért a Kölntől az Arsenalhoz szerződő Podolski a Kickernek. – Még nehéz lenne értékelni az itt eltöltött időszakot. Tudom, hogy Németországban sokan azt hiszik, Münchenből megfutamodtam, majd Kölnből is a másodosztály előtt, de én úgy vélem, eleget bizonyítottam. A célom az Arsenalnál az, hogy a csúcsra jussak.”Podolski a Kickernek. – Még nehéz lenne értékelni az itt eltöltött időszakot. Tudom, hogy Németországban sokan azt hiszik, Münchenből megfutamodtam, majd Kölnből is a másodosztály előtt, de én úgy vélem, eleget bizonyítottam. A célom az Arsenalnál az, hogy a csúcsra jussak.”

Podolski számára az Arsenal és a Bayern München BL-nyolcaddöntőbeli párosítása álomszerű.

„Csodás, hogy a Bayernnel csapunk össze, nagyon várom, hogy újra találkozzak Uli Hoeness-szel, Jupp Heynckesszel, Franck Ribéryvel, a válogatottbeli társaimmal és azokkal, akikkel nagyon jól megvoltunk a müncheni időszakom alatt – folytatta Podolski. – Nehéz párharc lesz, de aki meg akarja nyerni a BL-t, annak néhány nehéz csatát meg kell vívnia. Kár, hogy hazai pályán kezdünk.”

Legfrissebb hírek

Arteta: A védelmi stabilitás fontos volt a győzelmünkhöz

Angol labdarúgás
6 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
10 órája

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

Nem nevezte a BL-re Federico Chiesát a Liverpool

Bajnokok Ligája
2025.09.03. 21:33

„Minek agyal az, akinek fogalma sincs a tényekről?” – Gyökeres a klubváltásáról

Angol labdarúgás
2025.09.02. 16:56

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

Gravenberchet is lenyűgözte Szoboszlai Arsenal elleni gólja

Angol labdarúgás
2025.09.01. 11:33
Ezek is érdekelhetik