Rangers: „Most érdemes átjelentkezni az angol ligába”

Vágólapra másolva!
2012.11.16. 19:20
A nyáron rossz anyagi helyzete miatt a skót Premier League-ből a negyedosztályba száműzött Rangers igazgatója szerint most van itt az alkalom arra, hogy a glasgow-i klub átjelentkezzen az angol labdarúgó ligarendszerbe. A Rangers és a Celtic vezetősége korábban is játszott az angol Premier League-be „költözés” gondolatával, de azt mondták az angolok, hogy ehhez a ligarendszer alsóbb fokairól kellene felkapaszkodniuk. A Rangersnek pedig most mindegy, hogy Skóciában vagy Angliában küzdi fel magát.

Charles Green klubigazgató azt mondta, ha a csőd után újjáépülő Rangers befektetői garantálni tudják, hogy előteremtik az angliai felkapaszkodáshoz szükséges 48 millió fontot, próbát tesz az átjelentkezésre.

Green szerint már csak azért is szívesen fogadnák a Premier League-ben a csapatát, mert Angliában csak a Manchester Unitednak van nagyobb szurkolóbázisa. Az Old Trafford-i klub szóvivője ugyanakkor nem volt túl lelkes: „Nem örülnénk neki. Az angol Premier League maradjon az angoloké."

Legfrissebb hírek

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
9 órája

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.07.11. 23:30

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.11. 21:51

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.11. 07:43

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
2025.07.10. 16:59

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.10. 13:32

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.06. 14:14
Ezek is érdekelhetik