Premier League: az MU ellen már nem Hughes irányítja a QPR-t

Vágólapra másolva!
2012.11.23. 12:31
null
Igen, Mr. Hughes, arra van a kijárat (Fotó: Reuters)
A Premier League utolsó helyén szerénykedő Queens Park Rangers labdarúgócsapata menesztette posztjáról Mark Hughes menedzsert.



„A körülmények, amelyek közé kerültünk, nem hagytak más esélyt, mint menedzsert váltani – olvasható a klub közleményében. – A vezetőség most aktívan dolgozik rajta, hogy a lehető leghamarabb megoldást találjon a posztra.”

A Manchester United elleni szombati mérkőzésen az eddigi asszisztens Mark Bowen és Eddie Niedzwiecki irányítja majd a londoniakat.

Bár Tony Fernandes elnök állítólag a végsőkig támogatta Hughest, a Southampton elleni vereség után az ő bizalma is megtört, és az igazgatótanács a korábbi Fulham-, Manchester City- és Blackburn Rovers-menedzser, walesi szövetségi kapitány menesztése mellett döntött.

A nyeretlen QPR négy szerzett pontjával négy egységgel elmarad a táblázaton az újoncként utolsó előtti Southamptontól is.

SZINTE BIZTOS REDKNAPP ÉRKEZÉSE

Péntek este több helyről is megerősítették, hogy a londoni csapat tárgyalásokat kezdett Redknapp-pel, Gary Lineker pedig twitterén közölte: a rutinos szakember szerződést bontott a Match of the Day műsorral. Redknapp hivatalos bemutatását az angol lapok vasárnapra várják.

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
12 órája

Súlyosan megsérült Juhász Roland

Labdarúgó NB I
12 órája

Emlékművet állít Diogo Jotának a Liverpool FC

Angol labdarúgás
13 órája

Megszerezte a Man. City tehetségét a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
14 órája

A Milant elhagyta, de marad piros-feketében a brazil válogatott jobbhátvéd

Olasz labdarúgás
15 órája

Portugál sztárt kaphat maga mellé Cristiano Ronaldo – sajtóhír

Minden más foci
16 órája

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
16 órája

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
17 órája
Ezek is érdekelhetik