Manchester Utd.: Ferguson-szobor a Ferguson-lelátó előtt

Vágólapra másolva!
2012.11.06. 09:24
null
Ferguson-portré az 1986–1987-es szezonból: nem sejthette ekkor, hogy szobrot kap az Old Traffordon (Fotó: Action Images)
November 23-án leplezik le az Old Traffordon Sir Alex Fergusonnak, a Manchester United menedzserének szobrát.

A 70 éves szakembert megmintázó alkotást szintre napra pontosan 26 évvel azt követően adják át, hogy a csapat élén megszerezte az első győzelmét: Fergusont 1986. november 6-án nevezték ki vezetőedzőnek, az első sikert pedig november 22-én a Queens Park Rangers ellen szerezte meg.

Érdekesség, hogy a leleplezést követő napon is a londoni gárda lesz az MU ellenfele. A szobor a Fergusonról elnevezett lelátó bejárata előtt lesz látható.

A skót tréner a hivatalba lépése óta 12 bajnoki címet, két Bajnokok Ligáját, öt FA-kupát, négy Ligakupát, KEK-et, európai Szuperkupát, Interkontinentális kupát és klubvilágbajnokságot nyert a csapattal, amely jelen pillanatban is vezeti a Premier League-et.

Legfrissebb hírek

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
36 perce

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
4 órája

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
4 órája

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
7 órája

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
8 órája

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
23 órája

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:21

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 15:58
Ezek is érdekelhetik