Anglia: másodosztályú támadó Rooney helyett a keretben

Vágólapra másolva!
2012.11.12. 13:21
Az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Roy Hodgson Wilfried Zaha személyében másodosztályú játékost is meghívott a Svédország elleni szerdai felkészülési mérkőzésre szóló keretébe, miután sérülésre hivatkozva öten is visszamondták a szereplést.

Wayne Rooney, Theo Walcott, Jonjo Shelvey, Kyle Walker és Aaron Lennon egyaránt kihagyja a szerdai fellépést, a helyükre az Arsenal futballistája, Carl Jenkinson, a Tottenham Hotspur játékosa, Tom Huddlestone mellett a Championshipben szereplő Crystal Palace támadója, Wilfried Zaha került.

A 20 éves, elefántcsontparti felmenőkkel büszkélkedő Zahának – aki kétszeres U19-es és ötszörös U21-es angol válogatott – nagy szerepe van abban, hogy Palace jelenleg vezeti a másodosztályú bajnokság tabelláját, és játékával több élvonalbeli együttes érdeklődését is felkeltette, míg menedzsere, Ian Holloway úgy nyilatkozott róla, hogy sohasem látott még hozzá fogható tehetséget.

Hodgson szerette volna Jermain Defoe-t és Alex Oxlade-Chamberlaint is meghívni a keretbe, ám előbbi sérült, míg utóbbi nincs megfelelő fizikai állapotban.

AZ ANGOL VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Fraser Forster (Celtic), Joe Hart (Manchester City), John Ruddy (Norwich).
Védők: Leighton Baines (Everton), Ryan Bertrand (Chelsea), Gary Cahill (Chelsea), Steven Caulker (Tottenham), Phil Jagielka (Everton), Carl Jenkinson (Arsenal), Glen Johnson (Liverpool), Ryan Shawcross (Stoke City)
Középpályások: Tom Cleverley (Manchester United), Steven Gerrard (Liverpool), Tom Huddlestone (Tottenham), Leon Osman (Everton), Raheem Sterling (Liverpool), Jack Wilshere (Arsenal), Ashley Young (Manchester United)
Támadók: Daniel Sturridge (Chelsea), Daniel Welbeck (Manchester United), Wilfried Zaha (Crystal Palace)

Legfrissebb hírek

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
11 órája

Szalai Attila és Matheus Saldanha klubot váltott, az Arsenal a Chelsea-től igazol – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.11. 09:06

39 évesen tért vissza az olasz élvonalba Edin Dzeko – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.10. 15:02

A magyar válogatott egy helyet visszaesett a FIFA-világranglistán

Minden más foci
2025.07.10. 11:05

Japán videójáték sztárja lett a magyar ikon

Minden más foci
2025.07.10. 09:16

Döntöttek a Lyonról, marad az élvonalban a klub

Francia labdarúgás
2025.07.09. 17:14

Egy év börtönbüntetést kapott Carlo Ancelotti

Spanyol labdarúgás
2025.07.09. 16:33

Klub-vb: drasztikus jegyárcsökkentés a kevés néző miatt

Klub-vb
2025.07.07. 13:44
Ezek is érdekelhetik