Premier League: Moyes szerint be kell vezetni a videóbírót

Vágólapra másolva!
2012.09.18. 16:01
David Moyes, a Premier League-ben szereplő Everton menedzsere szükségesnek érzi a gólvonal-technológia bevezetését. A 49 esztendős szakember szavain nem lehet csodálkozni, hiszen a Newcastle elleni (2–2), hétfői bajnoki mérkőzésen két szabályos góltól fosztották meg csapatát.

Mike Jones játékvezető előbb Marouane Fellaini gólját érvénytelenítette les címén, majd Victor Anichebe fejese után a labda teljes terjedelmével áthaladt a gólvonalon, ám a partjelző – vele együtt a játékvezető – nem ítélt gólt.

„Két gólt vettek el tőlünk – kezdte Moyes. – Szóltam a negyedik játékvezetőnek, de nem voltam fellengzős vagy dühöngő. Azt mondtam neki, hogy két gólunkat sem adták meg. De mit tudok csinálni? Nagyon jól játszottunk, megérdemelten nyertünk volna, de végül nem sikerült.”

„Az eszközök segítenének a játékvezetőknek. Azt gondolom, a technika pontosan meg tudná határozni a labda helyzetét – folytatta a szakember. – Ahol én álltam, teljesen szabályos gólnak tűnt, így nagyon meglepődtem, amikor lest ítélt a bíró.”

Alan Pardew, a Newcastle United menedzsere sem vitatta, hogy Anichebe fejesét követően a labda áthaladt a gólvonalon.

„Anichebe fejese után minden bizonnyal gólt kellett volna ítélni. A technikai stábom azt mondta, bent volt a labda. Én már hosszú ideje mondom, hogy be kellene vezetni a technológiát” – foglalt állást Pardew, akinek csapata „jól járt” a játékvezetői tévedésekkel.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
17 órája

A Manchester City Reijnders és Haaland vezérletével kiütötte a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
17 órája

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
19 órája

Emberelőnyben, Isak nélkül nem ment a Newcastle-nek az Aston Villa ellen

Angol labdarúgás
22 órája

Rendőrségi vizsgálat indult a Liverpool meccsén történt rasszista incidens miatt

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:05

Szoboszlai Dominik elbeszélget Szalahhal az elmaradt passzok miatt

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:21

Arne Slot a Bournemouth egyenlítése után Diogo Jotát akarta becserélni

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:46

Kerkeznek még idő kell, Szoboszlai hajthatatlan – lapszemle

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:01
Ezek is érdekelhetik