Liverpool: Luis Suárez hosszabbított, de vinné a Juve

Vágólapra másolva!
2012.08.07. 17:35
Az olasz bajnok Juventus általános igazgatója, Giuseppe Marotta kihúzta a hírek szerint korábbi csatárkiszemeltjei közül az Arsenal támadóját, Robin van Persie-t, és ez előrevetítheti azt is, hogy a nápolyi Edinson Cavanira sem lesz elegendő pénze a torinóiaknak.

A Juventus így most minden erejével a harmadik jelölt, az uruguayi Luis Suárez megszerzésére koncentrál, aki minden bizonnyal nem kér majd heti nettó 240 ezer eurós bért – bár érte sem igen kell majd kevesebbet (25 millió körül) fizetni, mint a hollandért.

A Juventus dolgát nehezíti, hogy a támadóval a szurkolók mellett a vezetők is elégedettek Liverpoolban, ezért is kötöttek vele kedden egy új, hosszú távú szerződést, amely akkora fizetést garantál számára, mint az egyesület legjobban fizetett sztárjainak.

A támadó előző szerződése 2016-ig szólt.

Ugyanakkor a Liverpool általánosságban nincs ellenére az eladásoknak: a Manchester City viheti Daniel Aggert, de 28 millió eurót kérnek érte.

Legfrissebb hírek

„Nem nézett ki jól” – kérdéses a Liverpool egyik kulcsemberének játéka az angol Ligakupa-döntőben

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 10:52

„Kegyetlen!” – a franciák és az angolok is Alissont méltatják a PSG–Liverpool után

Bajnokok Ligája
2025.03.06. 11:50

Alisson és Szoboszlai is remekelt, nyert Párizsban a Liverpool!

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 23:00

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Abszolút rászolgál az elismerésre, amelyet mostanában kap

Angol labdarúgás
2025.02.27. 08:48

Egy gól és más semmi – Vlahovics góljával győzött a Juventus a Cagliari otthonában

Olasz labdarúgás
2025.02.23. 22:40

„Szenzációsan futballozott” – így dicsérik Angliában Szoboszlai Dominik City elleni teljesítményét

Angol labdarúgás
2025.02.23. 21:32

Szoboszlai és Szalah volt a főszereplő, megverte a Liverpool a Manchester Cityt

Angol labdarúgás
2025.02.23. 19:25

Lélektani határ előtt – Bobory Balázs jegyzete

Angol labdarúgás
2025.02.23. 08:27
Ezek is érdekelhetik