Arsenal: Wilshere gyorsan gyógyul, és sírig tartó klubhűséget ígér

Vágólapra másolva!
2011.11.09. 10:46
Jack Wilshere, az Arsenal labdarúgója örömmel nyugtázta, hogy a hétfői röntgen bokája gyors gyógyulásáról tanúskodik, s ha már az ifilmlondon kameravégre kapta és feltette neki a kérdést, megígérte: karrierje végéig az „ágyúsoknál" futballozik majd.

„Elkeserítő, hogy heteket ki kell hagynom, de december közepén vélhetően bekapcsolódhatok az edzésekbe, és onnantól már csak a főnökön múlik, mikor tesz be a csapatba" – mondta Wilshere, akit fáradásos töréssel operáltak, és eleinte úgy tűnt, játékára február előtt nemigen számíthat Arsene Wenger menedzser.

E bejelentést követően érkezett a kérdés a kiskora óta az Arsenalban pallérozódó fiatal játékoshoz, hogy „örökké" ebben a klubban akar-e futballozni.

„Megígérem, igen. Kilencéves korom óta itt vagyok, megtanultam imádni a klubot. Végignéztem több játékosgarnitúra beérését, Vieiráékat, Bergkampékat, Fabregasékat, aztán láttam (többségüket) elmenni. Most van egy olyan fiatal mag, Ramsey, Kieran Gibbs és jómagam, amely remélhetőleg képes lesz valami különlegeset alkotni. Imádom a klubot, szeretnék részese lenni a jövőjének."

Legfrissebb hírek

Az Arsenal ötgólos meccsen győzött a Newcastle ellen Szingapúrban

Angol labdarúgás
15 órája

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

Cristhian Mosquera az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.24. 18:34

Az Arsenal Saka góljával legyőzte a Milant Szingapúrban

Angol labdarúgás
2025.07.23. 16:08

„Az angolok sem istenek!”, avagy az MTK-FTC vegyes csapat Arsenal elleni bravúrja lenyűgözte Budapestet

Népsport
2025.07.23. 10:16

Szóban megállapodott Gyökeresről az Arsenal és a Sporting – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.22. 16:19

Nagyot szólt a női ágyú – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.07.18. 23:02

Bejelentette Noni Madueke érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.18. 18:10
Ezek is érdekelhetik