Nem engedik a Barcához Fabregast 30 millió euróért

Vágólapra másolva!
2011.06.24. 12:26
null
Kezdődik a játék: mennyire ragaszkodik Wenger Fabregashoz? (fotó: Action Images)<br />
A The Daily Telegraph című angol lap információi szerint az Arsenal visszautasította a Barcelona 30 millió eurós ajánlatát Cesc Fabregasért. A megkeresés állítólag a hét elején érkezett a spanyol világbajnok labdarúgóért az „ágyúsok” asztalára, ám a londoniak vezetői nem foglalkoztak vele érdemben.

 

Kezd ismétlődni a tavaly nyári „húzd meg, ereszd el” játék az Arsenal és a Barcelona között. A kötélhúzás természetesen ezúttal is a Barca-nevelésű, de 2003 óta az „ágyúsokat” erősítő Cesc Fabregas játékjoga felett zajlik.

A Telegraph információja szerint az Arsenal 50 millió euró körüli összeg alatt nem hajlandó elengedni a játékmestert. Ugyanakkor jelzésértékű, hogy a katalánok egy évvel ezelőtti első ajánlata állítólag ötmillió euróval magasabb összegről indult, mint az idei, amelyet kapásból lesöpörtek az asztalról.

A Barcelona elnöke, Sandro Rosell egy hete azt mondta, hogy semmiképp sem fizetne a középpályásért 40 millió eurót. Nyilatkozata különösen annak fényében tűnt meglepőnek (meglepően magabiztosnak?), hogy szerinte Fabregas értéke már hanyatlóban van.

„Ebben az évben nem fogunk annyit ajánlani Cescért, mint a múlt nyáron, mert egy év elmúlt és ma már nem ér 40 millió eurót” – jelentette ki Rosell.

Ugyanakkor ha az Arsenal valóban előre akar lépni eredményességben – márpedig Arsene Wenger legutóbbi nyilatkozataiból ez tűnik ki –, akkor úgy tűnik, hogy változtatni kell az eddigi játékospolitikáján. Minőségi erősítések pedig elsősorban egy-egy nagyobb értékű labdarúgó eladásából befolyt pénzből lehetségesek. Fabregas kétségkívül köztük van.

Az „ágyúsok” pozíciója ennek ellenére biztosnak tűnik, hiszen 2015-ig szerződés köti az együtteshez a csapatkapitányt – persze csak akkor, ha a játékos ugyancsak továbbra is elkötelezett híve az Arsenalnak.

 

Legfrissebb hírek

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
21 órája

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46

A 93. percben született Araújo-góllal nyert a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 18:10

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Arteta szerint még hetekig eltarthat Ödegaard felépülése

Angol labdarúgás
2025.10.17. 18:21

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06

Labdarúgás: Argentína és Marokkó játssza az U20-as vb-döntőt

Utánpótlássport
2025.10.16. 15:07

Férfi kézi BL: négy magyar góllal verte meg a Wisla Plock a PSG-t

Kézilabda
2025.10.15. 22:20
Ezek is érdekelhetik