Liverpool: Négy meccsen 12 pontot gyűjtöttünk, bizakodó vagyok - Dalglish

Vágólapra másolva!
2011.02.06. 21:47
Az angol labdarúgó élvonalban szereplő Liverpool menedzsere, Kenny Dalglish a Chelsea ellen idegenbeli, 1–0-ra megnyert bajnoki után elmondta, a csapat formája bizakodással tölti el.

„A három pontért jöttünk a Stamford Bridge-re, ha maga Carlo Ancelotti játszott volna, akkor is győzni akartunk volna. A játékosaim profi hozzáállása és győzni akarása volt a kulcs a győzelemhez” – nyilatkozta Kenny Dalglish.

„Legutóbbi négy mérkőzésünkön mind a tizenkét pontot begyűjtöttük, és a taktika folyamatos változtatása ellenére gólt sem kaptunk. Ez bizakodásra ad okot, ám most már a következő mérkőzésre kell koncentrálnunk” – tette hozzá a hatodik helyre felkapaszkodó „vörösök” menedzsere.

„Legutóbbi négy mérkőzésünkön mind a tizenkét pontot begyűjtöttük, és a taktika folyamatos változtatása ellenére gólt sem kaptunk. Ez bizakodásra ad okot, ám most már a következő mérkőzésre kell koncentrálnunk” – tette hozzá a hatodik helyre felkapaszkodó „vörösök” menedzsere.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

„Szembesültem vele, hogy azért még hosszú az út” – Pécsi Ármin a liverpooli tapasztalatokról

Angol labdarúgás
2025.09.27. 11:03

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29

Labdarúgás: több mint 1200 fiatalperc az NB I 7. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.23. 09:04

Carragher: Arteta folyton behúzza a kéziféket

Angol labdarúgás
2025.09.22. 11:27

Labdarúgás: szerény a korosztályos válogatottak idei mérlege

Utánpótlássport
2025.09.20. 09:07

Labdarúgás: döntetlent játszott az U16-os válogatott Szlovéniában

Utánpótlássport
2025.09.18. 19:09
Ezek is érdekelhetik