Manchester United: több angol klub, köztük a Spurs is vinné Brownt

M. KISS GERGELYM. KISS GERGELY
Vágólapra másolva!
2011.01.13. 15:29
Angol lapértesülések szerint több Premier League-ben szereplő klub, köztük a Tottenham Hotspur is szeretné megszerezni Wes Brownt, a Manchester United angol válogatott védőjét.

A 31 éves Wes Brown – akinek öccse, Reece Brown is a „vörös ördögök” alkalmazásában áll – ebben a szezonban mindössze öt mérkőzésen kapott helyet az MU kezdőcsapatában, ráadásul ezek közül kettő Ligakupa-találkozó volt.

A hírek szerint Sir Alex Ferguson már nem számol a védővel, és ebben az is szerepet játszik, hogy Brown a United szezonbeli egyetlen veresége, a Ligakupában a West Ham Unitedtől elszenvedett 4–0-s zakó során gyengén teljesített.

A Daily Mirror úgy tudja, hogy a Tottenham kétmillió fontos ajánlatot tett a védőért, de a Spurs mellett az Everton, a Sunderland, a Newcastle, a Birmingham és a Blackburn is érdeklődik a játékos iránt.

Legfrissebb hírek

Az MU megállapodott Mbeumóról; Luis Díaz közölte a Liverpoollal távozási szándékát – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
3 órája

Kl-selejtező: Szegeden játssza visszavágóját a Kassa

Európa-konferencialiga
5 órája

Futballklub lett Snoop Dogg és Modric közös biznisze

Angol labdarúgás
5 órája

Szerződést bontott korábbi kapitányával a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB II
8 órája

A román sajtóban is Vécsei kimaradt 11-eseiről esett a legtöbb szó

Európa-liga
10 órája

„Mindig az elsők között futottam” – Détári Lajos exkluzív interjút adott a Nemzeti Sportrádiónak

Magyar válogatott
Tegnap, 14:14

Négyen sem tudták elvenni tőle! Videón Neymar 85. perces győztes gólja

Minden más foci
Tegnap, 8:56

Egyelőre zárt kapukat dönget a Bayern Nick Woltemade ügyében; megvan a lengyelek új szövetségi kapitánya

Minden más foci
2025.07.16. 16:02
Ezek is érdekelhetik