Premier League: David Beckhamet tárt karokkal várja az Everton

Vágólapra másolva!
2010.11.27. 15:56
David Moyes, az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Everton menedzsere jelezte, a tengerentúli profi liga, a Major League Soccer (MLS) téli szünetének idejére szívesen kölcsönvenné David Beckhamet a Los Angeles Galaxytől.

„Remélem, ha David Angliában akar játszani, akkor felhív engem vagy éppen Philt – mondta David Moyes, utalván arra, hogy a jelenleg az Evertont erősítő Phil Neville annak idején nemcsak csapattársa, hanem barátja is lett Beckhamnek a Manchester Unitedben. – Meg kell vizsgálnunk az anyagi lehetőségeket, de annyit máris mondhatok: ha David azt mondja, hogy szívesen játszana nálunk, rögtön megkérdezem az elnökünket, hogy mezeladásokból fedezhetjük-e ennek költségeit."

Moyes annak idején a Prestonban rövid ideig együtt futballozott az oda kölcsönadott 19 éves Beckhammel. A Los Angelesben légióskodó Beckham a közelmúltban arról beszélt, nem valószínű, hogy az idén is valamelyik európai klubban tölti az amerikai holt idényt (a legutóbbi két évben a Milant erősítette), ám angol szakírók úgy vélik, a válogatottba való visszakerülés érdekében a 35 éves játékos meggondolhatja magát. Beckham eddig 115 alkalommal játszott az angol válogatottban, és már csak tíz találkozó hiányzik neki ahhoz, hogy utolérje a rangelső Peter Shiltont.

Moyes nemcsak Beckhamet venné kölcsön az MLS téli szünetének idejére, hanem a szintén a Galaxyben futballozó, amerikai válogatott Landon Donovant is, aki korábban már erősítette a liverpooli kékeket.

Legfrissebb hírek

Carragher: Szalahnak nem kellene minden meccsen kezdenie

Angol labdarúgás
5 órája

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
Tegnap, 19:43

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46

Haaland duplájával nyert a City, Mateta mesterhármasával mentett pontot a Palace

Angol labdarúgás
2025.10.18. 18:22

Ez gyors volt: a Nottingham Forest azonnali hatállyal menesztette Ange Postecoglout

Angol labdarúgás
2025.10.18. 16:01

A Chelsea-től is kikapott a Forest, veszélyben Postecoglou állása

Angol labdarúgás
2025.10.18. 15:23

Arteta szerint még hetekig eltarthat Ödegaard felépülése

Angol labdarúgás
2025.10.17. 18:21

Még magasabbra ugrott Szoboszlai értéke, ötmillió euróval többet ér a Liverpool támadója

Légiósok
2025.10.17. 17:21
Ezek is érdekelhetik