Man. United: Rooney összeszedte magát, a hétvégén hazatér

Vágólapra másolva!
2010.11.12. 19:20
A manchesteri Key 103 rádió információja szerint Wayne Rooney, a Manchester United labdarúgója befejezte egyesült államokbeli rehabilitációját, és szombaton visszarepül Angliába.

A United orvosi stábja hétfőn vizsgálja meg a szeptember vége óta bokasérüléssel kínlódó, legutóbb október közepén pályára lépő támadót. Mint ismert, klubja előbb Dubajba küldte pihenni a szerződését nem mindennapi viharok után meghosszabbító Rooneyt, majd a tengerentúlra vezényelte sérülése kikúrálása céljából. Mike Phelan, Sir Alex Ferguson menedzser helyettese ekképp értékelte a helyzetet a Key 103 rádiónak:

„Wayne igen jól dolgozott, keményen meggyötörték délelőttönként, délutánonként is. Odakint tartózkodó embereink mind a hozzáállásával, mind az elvégzett munkájával roppant elégedettek voltak. Nincs más hátra, mint egy kellemes hazaút, aztán hétfőn mi is megnézzük, hol tart. Nincs kétségem afelől, hogy jelentősen javult az állapota."

Rooney ebben a szezonban öt bajnoki mérkőzésen lépett pályára, és mindössze egy gólt szerzett. Újbóli pályára lépésének időpontjáról hétfőn tudhatunk meg többet.

Legfrissebb hírek

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
Tegnap, 6:37

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.21. 11:08

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06

Carragher: Szalahnak nem kellene minden meccsen kezdenie

Angol labdarúgás
2025.10.20. 15:17

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
2025.10.19. 22:02

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
2025.10.19. 21:00
Ezek is érdekelhetik