A Manchester City leadja a vásárlólistát a sejknek

Vágólapra másolva!
2010.11.12. 13:18
A Guardian információi szerint Garry Cook, a Manchester City ügyvezetője Abu-Dzabiba utazott, hogy tárgyaljon Manszur sejkkel, a klub tulajdonosával a téli átigazolásokról. Az első számú célpont a Wolfsburg támadója, Edin Dzeko.

A jelek szerint a télen is folytatódik a bevásárlás a Manchester Citynél: Roberto Mancini menedzser egyeztetett Garry Cook ügyvezetővel, aki Abu-Dzabiban leadja a „kékek" kívánságlistáját a milliárdos Manszur sejknek és az elnök Haldun al-Mubarakkal.

Egy létszámfölötti: Wayne Bridge (Fotó: Action Images)
Egy létszámfölötti: Wayne Bridge (Fotó: Action Images)

Az első számú kiszemelt Edin Dzeko: a Wolfsburg boszniai csatáráról már a nyáron alkudoztak, de akkor a „farkasok" túl sokat kértek a Citytől – a manchesteriek 25-30 millió fontot fizetnének, a német csapat 45-öt akart. Most jöhet az újabb tárgyalási forduló, már ha Manszur sejk biztosítja az átigazolási pénzt – az eddigiek alapján ebben nincs okunk kételkedni.

A télen – ez viszont új fejlemény – a távozók listája lehet a hosszabb: a jelek szerint Emmanuel Adebayor, Wayne Bridge, Shaun Wright-Phillips, Roque Santa Cruz és Shay Given is mehet.

Adebayornak nem igazán jó a kapcsolata Roberto Mancinivel, és elképzelhető, hogy a City hajlandó eladni, míg a többiek helyzete egyértelmű. Wright-Phillips, Santa Cruz és Bridge esetében tárt karokkal várják a vevőket, a kitűnő képességű, de Joe Hart mögött a kispadra szoruló Given kölcsönbe akar menni – jelentkezőben aligha lesz hiány.

A létszámfölöttivé vált játékosok eladása nehézségekbe ütközhet, hiszen kérdés, hogy rendkívül magas fizetésüket ki hajlandó ismét megadni – a teljesen perifériára szorult Bridge például heti 95 ezer fontért ül (többnyire) a lelátón.

Legfrissebb hírek

Hivatalos: Kerkez Milos a 6-os, Pécsi Ármin a 41-es mezszámot kapta Liverpoolban

Angol labdarúgás
21 órája

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10
Ezek is érdekelhetik