Karl Henry elnézést kért a szörnyű belépőjéért

Vágólapra másolva!
2010.10.05. 15:51
null
Henry (jobbra) elnézést kért a belépőjéért (Fotó: Action Images)
Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Wolverhampton csapatkapitánya, Karl Henry a klub hivatalos honlapján kért elnézést hétvégi durva belépőjéért, amely után a kiállítás sorsára jutott.

Mint ismert, ritkán látható szabálytalanság után kényszerült lemenni a pályáról Karl Henry a Wigan–Wolverhampton Premier League-találkozón. A vendégek játékosa a 11. percben olyan brutális durvaságot követett el, amely után a játékvezető nem tehetett mást, felmutatta neki a piros lapot. Szerencsére a sértett, Jordi Gómez nem szenvedett súlyos sérülést, a Wolves azonban végül 2–0-ra kikapott, ráadásul Gómez szerezte csapata vezető gólját.

„Visszanézve az esetet, elismerem, elég durvának tűnik a belépőm, így jogosan kaptam a piros lapot. Már korábban elnézést kértem a menedzsertől és a fiúktól, de most megteszem ezt a szurkolók felé is: különösen azokat sajnálom, akik idegenbe is elkísértek minket" – idézi Henryt a klub hivatalos honlapja.

„Ha tizenegyen lettünk volna a pályán, biztos vagyok benne, hogy megnyerjük a meccset. Ha visszapörgethetném az időt, akkor nem követném el a szabálytalanságot. Ez is egy olyan eset, amelyből sokat tanultam. Nagyon gyorsan történt minden, eldöntöttem, hogy megpróbálom megszerezni a labdát, ám utólag kiderült, nem ez volt a legjobb választás. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, mennyire sajnálom a történteket, ráadásul három fontos mérkőzésről is hiányozni fogok" – mondta Henry.

A játékos így a West Ham, a Chelsea és a Manchester United elleni bajnokit kénytelen kihagyni eltiltás miatt.

Henry egyébként nem először lőtt túl a célon a 2010–2011-es szezonban: a Fulham elleni meccsen az ő belépője nyomán tört el a lába Bobby Zamorának, a londoniak csatárának.

A legutóbbi fordulóban nemcsak a Wolves csapatkapitánya követett el súlyos szabálytalanságot, hanem Nigel de Jong, a Manchester City játékosa is, aminek következtében Hatem Ben Arfa, a Newcastle United francia válogatott középpályása kettős lábtörést szenvedett. 

KARL HENRY HÉTVÉGI SZABÁLYTALANSÁGA

 

Legfrissebb hírek

Wirtzről lemaradt, így a Liverpool két sztárját szeretné a Bayern München

Német labdarúgás
7 órája

Meghosszabbította sikeredzője szerződését a Nottingham Forest

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:46

Florian Wirtz klubrekordot jelentő összegért a Liverpoolhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.20. 20:00

Kerkez Milos lehet a Premier League legjobb fiatalja

Angol labdarúgás
2025.06.19. 11:49

Hosszú eltiltás várhat a doppingolással vádolt Chelsea-szélsőre

Angol labdarúgás
2025.06.18. 18:58

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
2025.06.17. 21:21

Megújul az ETO arculata, itt az új címer!

Labdarúgó NB I
2025.06.17. 16:10

James Milner a rekordot jelentő 24. idényére készül a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.06.14. 21:31
Ezek is érdekelhetik