A Newcastle gázolt, Nolan szinte ülve, háttal a kapunak lőtt gólt

Vágólapra másolva!
2010.10.31. 16:35
null
Nolan parádés gólját közelről figyelték a sunderlandiek (Fotó: Reuters)
 A Premier League 10. fordulójának legnagyobb presztízsű mérkőzését Északkelet-Angliában rendezték: a Tyne and Wear-derbit a Newcastle United nyerte meg 5–1-re az ősi rivális Sunderland ellen.

A Sunderlandnek fikarcnyi esélye sem volt az északkeleti presztízscsatában: már a 23. percben csak a hatalmas szerencse (és a kapus Mignolet) mentette meg a vendégeket a góltól Andy Carroll és Shola Ameobi kísérlete után, de a 26. percben nem volt menedék.

Egy szöglet után Kevin Nolan gyakorlatilag már ült, amikor kapura húzta a labdát, a bravúros, „pókfocis” mozdulat eredménye pedig nagyon szép gól lett.

 

 

DERBIBLOG A NÉPSPORTON

Az 1600-as évek óta nem szíveli egymást Newcastle és Sunderland:

Ostrom, kocsma, északkelet: „Anglia legnagyobb derbije”

A 33. percben Joey Barton próbált ollózni, de kifejezetten rosszul, a lecsúszott kísérlet viszont épp az üresen álló Nolan elé esett, aki higgadtan a kapuba helyezett Mignolet mellett. A 45. percben Onuoha szabálytalankodott Jonás Gutiérrezzel szemben, a büntetőt Shola Ameobi küldte be – a nagydarab center lett ezzel a Premier League-történet legeredményesebb játékosa az északkeleti derbin, ez már az ötödik gólja volt a Sunderland elleni meccseken.

Nem elég, hogy háromgólos hátrányban voltak a vendégek, az 52. percben még meg is fogyatkoztak: az ex-Newcastle-védő Titus Bramble kapott piros lapot. Legalább elmondhatta magáról, hogy a Premier League történetében elsőként Newcastle- és Sunderland-színekben is kiállították már…

A 70. percben a remekül játszó, de a befejezéseknél szerencsétlen Carroll a lécet találta el egy fejessel, a kipattanót viszont Ameobi kíméletlenül bevarrta, már 4–0! Az ötödiket Nolan fejelte, aki ezzel mesterhármast jegyezhetett fel, a szépítő gólt Darren Bent szerezte – igaz, ekkor már a csalódott vendégdrukkerek többsége rég kifelé menetelt a stadionból.

 

NEWCASTLE–SUNDERLAND 5–1

PREMIER LEAGUE
10. FORDULÓ
Newcastle–Sunderland 5–1 (Nolan 26., 34., 75., Ameobi 45., 70. – az elsőt 11-esből, ill. D. Bent 90.)
A FORDULÓ TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEI:
Manchester United–Tottenham 2–0
Fulham–Wigan 2–0
Wolverhampton–Manchester City 2–1
Everton–Stoke City 1–0
Arsenal–West Ham 1–0
Aston Villa–Birmingham 0–0
Blackburn–Chelsea 1–2
Bolton–Liverpool (vasárnap, 17.00)
Blackpool–West Bromwich Albion (hétfő, 21.00)
AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 10 8 1 1 27–3 +24  25
2. Arsenal 10 6 2 2 22–10 +12  20
3. Manchester United 10 5 5 22–12 +10  20
4. Manchester City 10 5 2 3 13–10 +3  17
5. Tottenham 10 4 3 3 11–10 +1  15
6. West Bromwich Albion 9 4 3 2 13–15 –2  15
7. Newcastle 10 4 2 4 19–14 +5  14
8. Everton 10 3 4 3 10–8 +2  13
9. Fulham 10 2 6 2 12–11 +1  12
10. Bolton 9 2 6 1 13–13 0 12
11. Sunderland 10 2 6 2 9–12 –3  12
12. Aston Villa 10 3 3 4 9–13 –4  12
13. Birmingham 10 2 5 3 10–12 –2  11
14. Stoke City 10 3 1 6 10–14 –4  10
15. Blackpool 9 3 1 5 13–20 –7  10
16. Wigan 10 2 4 4 7–18 –11  10
17. Blackburn 10 2 3 5 9–12 –3  9
18. Liverpool 9 2 3 4 9–14 –5  9
19. Wolverhampton 10 2 3 5 10–16 –6  9
20. West Ham 10 1 3 6 7–18 –11  6

 

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
7 órája

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
16 órája

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
Tegnap, 17:15

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:08

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:19

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06
Ezek is érdekelhetik