Gulácsi ismét a Tranmere Rovershez került

Vágólapra másolva!
2010.09.17. 15:44
null
Gulácsi ismét a Tranmere-hez került (Fotó: Action Images)
Az angol labdarúgó-bajnokság harmadik vonalában szereplő Tranmere Rovershez került kölcsönbe Gulácsi Péter, a Liverpool magyar kapusa. A játékos egy hónapig erősíti a kapusgondokkal küzdő együttest.

Újra kapusgondokkal küzd a Tranmere Rovers, amely ezúttal is ugyanazzal a játékossal próbálja megoldani problémáit. A harmadosztályú klub a hivatalos oldalán jelentette be, hogy ismét kölcsönvette Gulácsi Pétert a Liverpooltól.

Ismét, merthogy a magyar kapus az előző szezon végén már szerepelt az akkor a kiesés elől menekülő, a bennmaradást végül kiharcoló csapatban.

A legutóbbi idényben Gulácsi először egy hétre került a Tranmere-hez, amely akkor további hét nappal meghosszabbította a kölcsönszerződést. Most egy hónapig „kérte ki" a játékost a Rovers.

Ezúttal Gunnar Nielsen és Simon Miotto sérülése okoz gondot Les Parry menedzsernek, aki a magyar kapusban látja a megmentőt. Gulácsi a hírek szerint akár már a holnapi, Charlton elleni mérkőzésen pályára léphet.

„Péter az előző szezonban is remekül teljesített nálunk, ezért nagyon elégedett vagyok, hogy ismét sikerült őt megszereznünk. Mind az öt mérkőzésen, amelyet nálunk játszott, megmutatta kiváló képességeit, és biztos vagyok benne, hogy ezúttal is képes lesz erre" –  mondta Parry.

Gulácsi 2008-ban került a Liverpoolhoz, és az elmúlt két év alatt a Hereford Unitedben is szerepelt kölcsönben, most pedig másodszor próbál szerencsét a Tranmere-nél.

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Szeleczki Lilla győzelmével kezdődött a világbajnokság

Ökölvívás
2025.09.04. 13:06

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46

Mestermunka volt! Szoboszlai elképesztő szabadrúgásgóljával a Liverpool legyőzte az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.08.31. 19:28

Az eddigi legnagyobb kihívás előtt a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
2025.08.31. 09:13

Kezdésnek ütős: Kane hármat, a Bayern hatot rámolt be a Lipcsének a Bundesliga nyitányán

Német labdarúgás
2025.08.22. 22:29

Gulácsi Péter és Willi Orbán is mérföldkőhöz érkezik

Német labdarúgás
2025.08.22. 08:34

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
2025.08.21. 13:17

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43
Ezek is érdekelhetik