A Liverpool hozta „szokásos" döntetlenjét Birminghamben

Vágólapra másolva!
2010.09.12. 19:04
Pontosztozkodással ért véget a labdarúgó Premier League 4. fordulójának vasárnapi mérkőzése: a Birmingham City és a Liverpool 0–0-s döntetlent játszott a St. Andrewsban. A két csapat egymás után hetedszer ikszelt az angol élvonalban.

A Birmingham City–Liverpool meccs első félidejéről sok mindent elmond az, hogy a hazaiak tízszer lőttek kapura – az egész 2009–2010-es szezonban 12 volt a rekordjuk, 90 perc alatt...

Minden szinten ikszeltek: Skrtel és McFadden csatája, 
no meg a meccs is döntetlen eredményt hozott (Fotó: Reuters)
Minden szinten ikszeltek: Skrtel és McFadden csatája, no meg a meccs is döntetlen eredményt hozott (Fotó: Reuters)

Magyarul leginkább Pepe Reinának köszönhette a Pool, hogy a félidőben 0–0 állt az eredményjelzőn: a spanyol kapus Jerome-ot kétszer, Gardnert egyszer állította meg bravúrral az utolsó pillanatban. A „kékek" fölénye mindenesetre nem hozott gólt 45 perc alatt.

A szünetben egy (sikeres) lánykérés emelte a hangulatot, a második félidő érdemi részét pedig egy óriási Gerrard-lövés vezette be. A másik oldalon egy kavarodás után ugorhattak talpra a hazaiak, de az össze-vissza pattogó labdát végül eltakarították a „vörösök" védői.

Az 57. percben Sebastian Larsson szabadrúgásával Scott Dann-nek csak annyi dolga lett volna, hogy a hálóba fejelje, nos, a tökéletesen emelkedő birminghami játékos más megoldást választott, élesen a földre fejelt labdája pedig a kapu fölé pattant – nagy helyzet volt.

Egy óra elteltével Steven Gerrard fülvérzése és Fernando Torres helyzete okozott izgalmakat, előbbit elállították (illetve bebugyolálták a középpályás fejét), utóbbit pedig Foster védte. A Pool egyre többet tartotta a labdát, de a labdabirtoklási fölény nem vezetett eredményre.

Roy Hodgson beküldte Raul Meirelest, majd (a megsérült Paul Konckesky helyett) Daniel Aggert, veszélyt azonban Gerrard keltett, aki a léc fölé lőtt egy lefejelt labdát.

A hajrára kicsit óvatosabbá vált a City, a Liverpool az utolsó percekre ismét nagy fölényt tudott kiharcolni – ez viszont meddőnek bizonyult, a találkozó gól nélkül zárult. A két csapat egymás után hetedszer játszott döntetlent egymással bajnokin, ez angol rekordbeállítás.

PREMIER LEAGUE
4. FORDULÓ
Birmingham–Liverpool 0–0
KORÁBBAN
Wigan–Sunderland 1–1 (Alcaraz 87., ill. Gyan 66.)
Arsenal–Bolton 4–1 (Koscielny 24., Samah 58., Song 78., Vela 83., ill. Elmander 45.)
West Bromwich Albion–Tottenham 1–1 (Brunt 41., ill. Modric 27.)
Manchester City–Blackburn 1–1 (Viera 56., ill. Kalinic 25.)
Fulham–Wolverhampton 2–1 (Dembélé 49., 90., ill. Van Damme 10.)
West Ham–Chelsea 1–3 (Essien 2., 83., Kalou 17., ill. S. Parker 84.)
Newcastle–Blackpool 0–2 (C. Adam 45. – 11-esből, D. Campbell 90.)
Everton–Manchester United 3–3 (Pienaar 39., T. Cahill 91., Arteta 92., ill. Fletcher 43., Vidics 47., Berbatov 66.)
A FORDULÓ TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEI:
Stoke City–Aston Villa (hétfő)
AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 4 4 17–1 +16  12
2. Arsenal 4 3 1 13–3 +10  10
3. Manchester United 4 2 2 11–5 +6  8
4. Blackpool 4 2 1 1 8–8 0 7
5. Birmingham 4 1 3 6–5 +1  6
5. Fulham 4 1 3 6–5 +1  6
7. Aston Villa 3 2 1 4–6 –2  6
8. Manchester City 4 1 2 1 4–2 +2  5
9. Wolverhampton 4 1 2 1 5–5 0 5
10. Sunderland 4 1 2 1 4–4 0 5
11. Tottenham 4 1 2 1 3–3 0 5
12. Bolton 4 1 2 1 6–7 –1  5
13. Liverpool 4 1 2 1 2–4 –2  5
14. Newcastle 4 1 1 2 7–6 +1  4
15. Blackburn 4 1 1 2 4–5 –1  4
16. West Bromwich Albion 4 1 1 2 2–8 –6  4
17. Wigan 4 1 1 2 2–11 –9  4
18. Everton 4 2 2 4–6 –2  2
19. Stoke City 3 3 2–6 –4  0
20. West Ham 4 4 2–12 –10  0
Legfrissebb hírek

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
41 perce

39 évesen tért vissza az olasz élvonalba Edin Dzeko – hivatalos

Olasz labdarúgás
2 órája

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
4 órája

A magyar válogatott egy helyet visszaesett a FIFA-világranglistán

Minden más foci
6 órája

Japán videójáték sztárja lett a magyar ikon

Minden más foci
8 órája

Döntöttek a Lyonról, marad az élvonalban a klub

Francia labdarúgás
Tegnap, 17:14

Egy év börtönbüntetést kapott Carlo Ancelotti

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:33

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
Tegnap, 14:20
Ezek is érdekelhetik