A brit sajtó Barcelonáig üldözheti Rooneyt?

Vágólapra másolva!
2010.09.27. 12:40
null
Rooney valószínűleg már nem élvezi annyira a média figyelmét (Fotó: Action Images)
Wayne Rooneynak továbbra sincsen nyugta a bulvársajtótól: a Manchester United prostituáltbotrányba keveredett támadóját mindenhová lesifotósok követik, és egyes értesülések szerint még az is előfordulhat, hogy az angol csatár Spanyolországba menekül a média elől. Eközben Kevin Keegan keményen beszólt Rooneynak: a korábbi kiváló játékos úgy véli, a „vörös ördögök" támadója csak magát okolhatja a kialakult helyzetért.

Wayne Rooney továbbra is az egyik főszereplője a brit bulvársajtónak: a csatár akkor került még inkább a figyelem középpontjába, amikor nemrég az egyik újság arról számolt be, hogy viszonyt folytatott egy prostituálttal, amikor a felesége állapotos volt.

Azóta a bulvárlapok a csatár minden lépését figyelik, és Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere úgy nyilatkozott, hogy ez az oka a támadó utóbbi időben mutatott gyenge formájának.

Kevin Keegan, a korábbi nagyszerű angol válogatott játékos és menedzser úgy véli, Rooney a felelős a kialakult helyzetért, mivel eladta magát a bulvársajtónak, amikor – a hírek szerint 2.5 millió fontért – engedte, hogy a média részt vegyen az esküvőjén.

„Az ember nem foglalkozhat állandóan csak a különböző szerződésekkel, és nem adhatja el az esküvőjét egy magazinnak. Tudom játékoskoromból, hogy ha az ember cipőket és hasonló dolgokat reklámoz, akkor vállalnia kell a szereplést, és ez azzal jár, hogy az újságokban is gyakran írnak az emberről" – mondta Keegan.

„De egy dolgot szerintem mindig szem előtt kell tartani: soha ne engedd be az otthonodba, a családodhoz a bulvársajtót. Utána már nem szólhatsz, hogy kevesebb paparazzit akarsz. Az egyik percben még élvezed a helyzetet, aztán pedig tiltakozol ellene. A Bolton elleni teljesítményén látszott, hogy visszaesett az önbizalma, mert ezeket a helyzeteket a legutóbbi szezonban értékesítette volna. A Manchester United jelenleg kevesebb egy Wayne Rooneyval" – jelentette ki Keegan.

Ráadásul a Daily Mirror információi szerint Rooney számára már van is lehetséges célállomás, ha nem bírja tovább elviselni a brit bulvársajtó nyomását: az FC Barcelona tárt karokkal várja a csatárt, ha a távozás mellett dönt.

Legfrissebb hírek

Mennyi a megyei? – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
14 órája

A Gyirmót elbúcsúztatta a vármegyei riválist a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
17 órája

Kiderült, mikor és hol sorsolják ki a 2026-os világbajnokság csoportjait

Foci vb 2026
2025.08.22. 20:41

Both József: Az utánpótlás-nevelés olyan volt nekem, mint az álom

Utánpótlássport
2025.08.22. 18:51

Labdarúgás: megkezdték a felkészülést az Eb-selejtezőre az U19-esek

Utánpótlássport
2025.08.22. 11:23

Borbély Balázs a Rapid legyőzése után: „Az egygólos előny szinte semmit sem jelent”

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 22:16

Bolla Bendegúz: Úgy érzem, jó talajú pályán kiharcoljuk a továbbjutást

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 21:54

Maguire: Bolond lennék most elhagyni a Unitedet

Angol labdarúgás
2025.08.21. 16:10
Ezek is érdekelhetik