Hajléktalan vb-t megjárt játékos az MU-ban

Vágólapra másolva!
2010.08.12. 07:41
Az angol Manchester United labdarúgócsapata szerződtette a portugál Tiago Manuel Dias Correiát, ismertebb futballnevén Bébét, aki az előző idényben még a portugál harmadik vonalban szerepelt.

A húszéves, 190 centiméter magas támadóval kapcsolatos érdekesség, hogy az előző idényben a portugál harmadosztályban szerepelt, méghozzá az Estrela de Amadorában.

A futballvilág kíváncsian várja Bébét, minden
bizonnyal Sir Alex Ferguson is (Fotó: manutd.com)
A futballvilág kíváncsian várja Bébét, minden bizonnyal Sir Alex Ferguson is (Fotó: manutd.com)

Innen igazolt a nyáron az élvonalbeli Vitória de Guimareshez, ahol öt héttel később már tovább is adtak rajta. Utóbbi klubnak ez a szemfülesség angol lapértesülések szerint 7.4 millió fontot hozott a konyhára. Erre mondják: talált pénz.

Sir Alex Ferguson az átigazolás előtti napon találkozott először a játékossal – azért ez merőben ellentétes a szakember eddigi átigazolási politikájával – , akit korábbi segítője, a portugál Carlos Queiroz ajánlott be neki.

Bébé után a Real Madrid is érdeklődött, ami szintén felettébb érdekessé teszi a játékost, akit nemzetközileg sehol sem jegyeztek. Illetve mégis: Bébé árvaházban nőtt fel, gyermekévei egy részét az utcán töltötte. Azon sem lepődhetünk meg, hogy fiatalon még a hajléktalan labdarúgó-világbajnokságon is játszhatott a portugál válogatottban…

Ilyen hírek olvastán az ember hajlamos a naptárra pillantani, nem április elsejét írjuk-e véletlenül. Bár ne ítéljünk elsőre, főképp ne látatlanban, még az is lehet, hogy a Manchester United csiszolatlan gyémántra lelt…

BÉBÉ BEIRA MAR ELLEN LŐTT GÓLJA (2:22-NÉL)
 
A FREAMUNDE KAPUJÁT IS BEVETTE (0:28-NÁL) 
 
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
9 órája

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
2025.10.19. 22:02

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
2025.10.19. 21:00
Ezek is érdekelhetik