Anglia: az MU-legenda egy életre megcsömörlött az edzősködéstől

Vágólapra másolva!
2010.08.12. 14:27
Steve Coppell váratlanul, azonnali hatállyal lemondott az angol labdarúgó-bajnokság másodosztályában (Championship) szereplő Bristol City menedzseri posztjáról, sőt az edzői pályát is elhagyja.

„Rájöttem, valamilyen okból már nem tudok annyira lelkesedni és azonosulni a feladattal, amennyire ez a beosztás megkívánja. Elismerem, az időzítés nem ideális, de úgy gondolom, a klub így jár a legjobban” – jelentette ki az 55 éves Steve Coppell, aki korábban a Reading, a Manchester City és a Crystal Palace szakvezetője is volt.

„Visszavonulok az edzősködéstől is, ám érzek magamban erőt ahhoz, hogy valamikor a jövőben valamilyen formában szerepet vállaljak a labdarúgásban” – jelentette ki Coppell, aki játékosként (1975–83) több mint háromszáz mérkőzésen lépett pályára a Manchester Unitedben, 42 alkalommal pedig az angol válogatottban.

Coppellt áprilisban nevezték ki a City menedzserévé, de csak az előző szezon végén vette át az irányítást. Két tétmeccsen ült a kispadon, csapata a bajnoki rajton (Millwall, 0–3) és a Ligakupában (Southend, 2–3) egyaránt vereséget szenvedett. Utódja eddigi segítője, az 1999 óta a klub alkalmazásában álló Keith Millen lett három évre szóló megbízással.

Legfrissebb hírek

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
13 órája

A világhírű énekes megkapta a 17-es mezszámot a Premier League kiesőjétől

Angol labdarúgás
2025.08.10. 12:48

„Nagyon aggódunk” – sztrájkkal fenyegetnek a játékosok a négyszeres angol bajnoknál

Angol labdarúgás
2025.08.05. 11:31

Szoboszlai remek gólt szerzett, a Liverpool két góllal kikapott a Milantól Hongkongban

Angol labdarúgás
2025.07.26. 15:28

Championship: ezek a csapatok keresik Kosznovszkyt, 500 ezer font kevés lesz – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 18:14

„Így a legszebb a vége” – visszavonult a Liverpool korábbi BL-győztese

Angol labdarúgás
2025.06.25. 12:32

Az El-győztestől érkezett Callum Stylesék új edzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.02. 22:22

Nagy csattanó a Wembleyben: a 95. percben a 19 éves csereember a Premier League-be rúgta a Sunderlandet!

Angol labdarúgás
2025.05.24. 18:16
Ezek is érdekelhetik