Vidics marad a „vörös ördögöknél”

Vágólapra másolva!
2010.07.23. 19:45
null
Vidics a jövőben is a Manchester Unitedet erősíti (fotó: Action Images)
A Manchester United vezetői megegyeztek a klub szerb válogatott védőjével, Nemanja Vidiccsel szerződésének meghosszabbításáról. Ezt David Gill ügyvezető igazgató jelentette be az angol klub televíziójának.

„Rengeteg találgatás jelent meg Nemanja jövőjével kapcsolatban, de a média sok mindent elferdített, és sok hamis információ jelent meg róla, amelyek nem az ő környezetéből származtak.”

„Az elmúlt szezon végén leültünk Nemanjával és a tanácsadóival, és megkezdtük a tárgyalásokat, amelyek a vb alatt megszakadtak, de Szerbia kiesése után folytatódtak, és nagy örömmel jelenthetem be, hogy megegyeztünk a játékossal szerződése hosszú távú meghosszabbításáról” – mondta David Gill.

Az ügyvezető igazgató szavaival egyben azokat az értesüléseket is cáfolta, amelyek szerint Vidics az elmúlt hónapokban már nem érezte jól magát a „vörös ördögöknél” és a Real Madridnál szerette volna folytatni pályafutását.

A hosszabbításról szóló szerződést még nem írták alá, jelenleg Vidics ügyvédjei ellenőrzik a szövegezést, de David Gill szerint augusztus elején mindkét részről szignálhatják az új kontraktust, amelynek időtartamáról a klubvezető nem beszélt.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
7 órája

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
15 órája

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Vb-selejtező: a brazilok sztárja elhányta magát a pályán – videó

Foci vb 2026
2025.09.05. 08:29

Vb 2026: Salvador egy lépéssel közelebb a tornához

Foci vb 2026
2025.09.05. 07:50

U19-es válogatott: vereség a portugáloktól a Vilotic-kupa első meccsén

Utánpótlássport
2025.09.04. 19:29

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18
Ezek is érdekelhetik