Légióssors: az Ipswich több mint egymillió fontért vinné Fülöpöt

Vágólapra másolva!
2010.07.21. 18:35
A skysport.com információi szerint az angol Ipswich labdarúgócsapata konkrét ajánlatott tett a Sunderlandnek az együttes magyar légiósáért, Fülöp Mártonért.

A magyar légiós mindenképpen szeretne elszerződni a Sunderlendből, amelyben nem érzi a bizalmat, függetlenül attól, hogy az első számú kapus, Craig Gordon kéztörés miatt hónapokra kidőlt a sorból. A magyar válogatottban is számításba vett játékos az előző szezon végét kölcsönben a Manchester Citynél töltötte, de a Sunderlandhez visszatérve utóbbi klub menedzsere, Steve Bruce nem számít rá.

Nem úgy Roy Keane, aki korábban éppen a Sunderlandnél dolgozott együtt Fülöppel, akiért kevéssel egymillió font fölötti, nem konkretizált összeget is áldoznának.

Az mindenesetre jelzésértékű, hogy Richard Wright, a Sunderland kapusa zöld utat kapott a távozásra, így Fülöp első számú hálóőr lehetne.

De az is elgondolkodtató, hogy a Sunderland már visszautasított korábban egy egymillió fontos ajánlatot, akkor a Leicester City vitte volna Fülöpöt. A Sunderland ugyanis hárommillió fontot remél érte, bár az eladást minden esetben meghatározza a vevő által felkínált összeg.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Nagy csattanó a Wembleyben: a 95. percben a 19 éves csereember a Premier League-be rúgta a Sunderlandet!

Angol labdarúgás
2025.05.24. 18:16

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19

Labdarúgás: már két korosztályban bajnok az MTK Budapest utánpótlása

Utánpótlássport
2025.05.21. 09:03

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.20. 09:05

NB III: bajnok lett a Mosonmagyaróvár, a Nagykanizsa és a Tiszakécske is

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 19:44
Ezek is érdekelhetik