Josszi Benajun a Chelsea-ben folytatja

Vágólapra másolva!
2010.07.02. 19:39
null
Josszi Benajun (jobbra) eddig ellenfélként tekintett Frank Lampardra – immár klubtársak (Fotó: Action Images)
A legutóbbi három idényt a Liverpoolban töltő Josszi Benajun három esztendőre az angol labdarúgó-bajnokság legutóbbi aranyérmeséhez, a Chelsea-hez szerződött.

A londoni klub honlapján jelentette be a hírt. A 30 éves izraeli válogatott középpályásnak 2013-ig szólt a szerződése Liverpoolban, de a két klub egyezségre jutott egymással, így megtörténhetett a klubváltás.

„Nagyon feldob, hogy a Chelsea-hez igazolhatok, hiszen olyan klubról van szó, amilyenről minden futballista álmodik" – mondta Benajun, aki 2005-ben érkezett Angliába, és előbb a West Ham Unitedben, majd 2007-től a Liverpoolban futballozott. A „vörösöknél" 172 tétmérkőzésen 37 gólt szerzett.

„Boldogok vagyunk, hogy szerződtettük, hiszen Josszi technikás középpályás, aki számos poszton használható. Szimpatikus számomra a mentalitás, amit a pályán képvisel, és biztos vagyok benne, hogy hasznunkra lesz a következő idényben" – véleményezte az új igazolást Carlo Ancelotti, a „kékek" menedzsere.

A Liverpool szóvivője szerint Rafa Benítez, a „vörösök" előző menedzsere hetekkel ezelőtt rábólintott Benajun távozási kérelmére.

A brit sajtó szerint a Chelsea ötmillió font körüli összeget fizetett a játékosért.

Legfrissebb hírek

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
26 perce

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
4 órája

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
16 órája

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
19 órája

Kis híján kikapott a Spurs az eddig pont nélküli Wolvestól; tovább szenved a Fradi El-ellenfele a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.27. 20:44

Arne Slot: Az első félidő után örülhettünk, hogy csak egy gól a hátrányunk...

Angol labdarúgás
2025.09.27. 19:40

A Burnley védője két öngólt vétett a Man. City ellen; megint piros lap után kapott ki a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.09.27. 18:13

A Crystal Palace 97. perces góllal megnyerte a veretlenek csatáját, és ismét kibabrált a Poollal!

Angol labdarúgás
2025.09.27. 18:10
Ezek is érdekelhetik