Arsenal: Wenger Barca-növendékeket vonna be a Fabregas-ügyletbe

Vágólapra másolva!
2010.07.25. 14:51
Bár Arsene Wenger, az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Arsenal menedzsere hivatalosan azt hangoztatja, Cesc Fabregas az ő csapatában marad, a spanyol Marca sportlap szerint kezd beletörődni a Barcelona által csábított játékos elveszítésébe, és már azt tanulmányozza, mely fiatal katalán labdarúgókat lenne érdemes megszereznie az egyre inkább kikerülhetetlennek tűnő ügylet keretében.

A Marca szerint a Barca-akadémia két ifjú középpályása, a húszéves Jonathan dos Santos és az egy évvel fiatalabb Thiago Alcántara keltette fel az Arsenal menedzserének figyelmét.

Mindketten roppant kevés játéklehetőséget kaptak eddig a Barca első csapatában, Wengert ismerve az Arsenalnál több juthat nekik – ha valóban tárgyalásra kerül sor, ez jelentős motivációt jelenthet a váltáshoz. Ugyancsak biztató lehet számukra, hogy Fabregas – igaz, fiatalabb életkorban – ugyanezt az utat járta be, mielőtt az „ágyúsoknál” Wenger keze alatt világsztár lett belőle.

Fabregast augusztus 2-án várják az Arsenalnál, a világbajnok középpályás nyári szabadsága akkor jár le.

Legfrissebb hírek

Zsinórban négy elveszített el Clásico után a Real Madrid megverte a Barcelonát!

Spanyol labdarúgás
4 órája

Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:08

Hansi Flick nem ülhet a kispadon a vasárnapi el Clásicón

Spanyol labdarúgás
2025.10.24. 19:19

Kérdéses Raphinha szereplése a vasárnapi el Clásicón – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.10.24. 16:28

Férfi kosár Euroliga: tizenöttel kikapott litván ellenfelétől a Barcelona

Kosárlabda
2025.10.23. 23:29

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
2025.10.23. 16:51

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24

Diego Simeone: Az Arsenal a legjobb csapat, amellyel idén találkoztunk

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 07:15
Ezek is érdekelhetik