MU, Roma: Az ősi rivális győzelmére várva

Vágólapra másolva!
2010.05.02. 12:03
null
Ryan Giggs (pirosban) és Daniele de Rossi egyaránt az ősi riválisnak szurkol majd (Fotó: Action Images - archív)
Furcsa helyzetben vannak a Manchester United és az AS Roma szurkolói: vasárnap az ősi riválisok, azaz a Liverpool és a Lazio sikeréért kell szorítaniuk. A „vörösök" a Chelsea, a „sasok" az Internazionale szájából énekelhetik ki a bajnoki címet jelképező sajtot. Spanyolországban a Real Madrid az Osasuna legyőzésével folytatná a Barcelona üldözését.

 

PREMIER LEAGUE

Nemrég még az angol labdarúgás egyik csúcsmérkőzéseként harangoztuk volna be a Liverpool–Chelsea bajnokit, most azonban más idők járnak, vasárnap a két fél nem azonos célért küzd: a listavezető londoniak a Manchester Uniteddel szemben meglévő egypontos előnyük megőrzéséért és a bajnoki címért, míg a liverpooliak utolsó reményükért, a BL-indulást jelentő negyedik helyért harcolnak.

„Lehet, hogy fáradtak lesznek, mivel csütörtökön két órát játszottak – utalt Carlo Ancelotti, a Chelsea menedzsere a „vörösök" Atlético Madrid elleni Európa-liga-búcsújára. – De még sohasem láttam fáradtnak a Liverpoolt az Anfield Roadon. Nagyszerű labdarúgók ellen kell játszanunk egy nagyszerű stadionban, fantasztikus hangulatban – tudjuk, mire képesek a liverpooli szurkolók. "

Az angol sajtó előszeretettel írt a mérkőzés kapcsán arról, hogy a Liverpool „leadja a meccset" a Chelsea-nek, hogy megakadályozza ősi riválisa, a Manchester United újabb bajnoki címét – jelenleg a „vörösök" és a „vörös ördögök" is 18-18 bajnoki aranyéremnél járnak, és az MU újabb sikerével egyedüli rekordbajnok lenne Angliában. Az olasz szakember nem gondolja, hogy bármi alapja lenne ennek az összeesküvés-elméletnek.

„Azt hiszem, a Sunderland mindent megtesz majd azért, hogy legyőzze a Manchester Unitedet, és ugyanezt teszi a Liverpool is ellenünk. Hogy miért? Minden csapat tiszteli ennyire a bajnokságot, és mindegyiknek arra kell koncentrálnia, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsa" – jelentette ki Ancelotti.

A címvédő Manchester United a Sunderland otthonába látogat, Gera Zoltán és a Fulham pedig a West Ham United ellen lép pályára.

SERIE A

Miután a Roma tegnap begyűjtötte a három pontot, és sikerének köszönhetően átvette a vezetést a tabellán, ismét az Internazionale térfelén pattog a labda. A címvédő a Lazio otthonába látogat, így a „farkasok" helyzete hasonló a Manchester Unitedéhez – az „ősi rivális" sikeréért kell szorítaniuk.

A Lazio hazai bajnoki mérkőzésen 2003 óta nem tudta legyőzni az Intert, kérdés, mire megy most a milánóiak ellen, akik szerdán tíz emberrel harcolták ki a Bajnokok Ligája döntőjébe jutást a Barcelona vendégeként.

A katalánok elleni párharc már a múlté, de következményei mind a mai napig állandó témát jelentenek az Inter háza táján. Még a Barcelona elleni BL-elődöntő első mérkőzése után vágta földhöz a mezét Mario Balotelli, a fekete-kékek fiatal támadója. Képviselője, Mino Raiola szerint újabb szintre süllyedt a játékos és a szurkolók közötti viszály.

„Néhány nappal ezelőtt észrevette, hogy valaki meglazította autójának kerekeit rögzítő csapszegeket – nyilatkozta Raiola. – Meg is halhatott volna. Így nem mehet tovább, ebben a helyzetben garantálom, hogy az idény után távozik. Mario nem haragszik a drukkerekre, és a csapattársaira sem dühös, ám nyilvánvaló, hogy nem sikerült megoldani a klubbal kapcsolatos problémáit. "

PRIMERA DIVISIÓN

Mivel a Villarreal tegnap nem tette meg azt a szívességet a Real Madridnak, hogy legyőzze a Barcelonát, a második helyen álló „királyi gárdának" mindenképpen győznie kell az Osasuna ellen, hogy tapadjon az éllovas katalánokra. Ehhez azonban Vadócz Krisztiánéknak is lesz egy-két szavuk – a magyar válogatott középpályás ígéri, megnehezítik a Real dolgát.

„Felkészülési mérkőzésen már játszottam a Madrid ellen, az viszont nem mindennap adatik meg az embernek, hogy a Bernabéuban lépjen pályára. Ettől függetlenül állítom, hogy különösebben nem izgulok. A csapat is ugyanúgy készül a meccsre, mint a többire, igaz, több madridi kötődésű játékostársam van, ráadásul edzőnk, José Antonio Camacho is sokáig a Realban futballozott. Biztosan szeretné megmutatni a fővárosiaknak, hogy ha csak ezen a meccsen is, de jobbak vagyunk nálunk" – nyilatkozta Vadócz a Nemzeti Sportnak.

A Sevilla és az Atlético Madrid összecsapása is izgalmasnak ígérkezik, hiszen ez a két csapat játssza majd a Király-kupa döntőjét néhány héttel később – kérdés, a madridiak ki tudták-e pihenni a csütörtöki, 120 perces liverpooli Európa-liga-mérkőzést.

 TOPLIGÁK
PREMIER LEAGUE
37. FORDULÓ
Liverpool–Chelsea 14.30
Fulham–West Ham 16.00
Sunderland–Manchester U. 17.00
   
SERIE A
36. FORDULÓ
Atalanta–Bologna 15.00
Bari–Genoa 15.00
Cagliari–Udinese 15.00
Catania–Juventus 15.00
Chievo–Napoli 15.00
Sampdoria–Livorno 15.00
Siena–Palermo 15.00
Lazio–Internazionale 20.45
   
PRIMERA DIVISÓN
35. FORDULÓ
Sevilla–Atlético Madrid 17.00
Real Madrid–Osasuna 19.00
Athletic Bilbao–Mallorca 21.00

 

Legfrissebb hírek

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
Tegnap, 19:07

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
Tegnap, 9:06

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.18. 22:00

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
2025.08.18. 08:13

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43
Ezek is érdekelhetik