Man. City: nem elég a fiatal feröeri, kapust hoznak a hajrára

Vágólapra másolva!
2010.04.26. 14:02
A Manchester City labdarúgócsapata külön engedélyt kért az angol szövetségtől, hogy – az FA szabályainak megfelelően – az együttest sújtó sérülések miatt új kapust vehessen kölcsön.

Az FA megengedi a csapatoknak, hogy „vészhelyzetben" rövid távú kölcsönnel pótolják a kiesőket, így került például Gulácsi Péter a Tranmere-hez.

Shay Given nem játszhat már a szezonban az Arsenal elleni mérkőzésen elszenvedett vállsérülése miatt, Stuart Taylor szintén kiesett, Joe Hart a Birminghannél van kölcsönben, így aztán csak a fiatal feröeri Gunnar Nielsen bevethető. Hart ideális megoldás lenne, de a szerződésben „nem visszahívható" kikötés van, így a Man. Citynek új (és Premier League-rutint szerzett) kapus kell a hátralevő bajnokikra.

A City valószínűleg a lelátóra szoruló, illetve harmadik számú kapusok között nézhet szét elsősorban: a tapasztalt kapuvédők közül Richard Kingson (Wigan), a „kékeknél" már megforduló Carlo Nash (Everton) és Fülöp Márton (Sunderland) sem kap lehetőséget. A Manchester Evening News úgy tudja, a City megpróbál különleges engedélyt kérni Hart visszahívásához.

Legfrissebb hírek

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
15 órája

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában

Minden más foci
22 órája

Későn ébredt a címvédő, a franciák nyerték a halálcsoport rangadóját a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.05. 23:10

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

PSG–Bayern: nem árt az óvatosság itt sem, ott sem

Klub-vb
2025.07.05. 11:03

Igazolt a Kazincbarcika; meglepő helyen köthet ki Kyle Walker; megsértődött a Barcelona – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.04. 23:03

„Energikus, nagyon atletikus, remekül fog illeszkedni a Liverpoolba” – Kerkez Milost méltatta a bournemouthi újságíró

Légiósok
2025.07.04. 17:57
Ezek is érdekelhetik