Championship: a Leicester is a rájátszásban, Buzsákyék újra győztek

Vágólapra másolva!
2010.04.24. 18:11
Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság, a Championship 45. fordulójában eldőlt, hogy a Leicester is tagja lesz a feljutásért tartandó rájátszásnak. A negyedik helyért folytatódik a Swansea és a Blackpool versenyfutása. A magyar légiósok közül csak Buzsáky Ákos és Priskin Tamás jutott játéklehetőséghez, csapatuk, a QPR győzött a Barnsley ellen.

Buzsáky Ákos és Priskin Tamás egyaránt kezdett a Queens Park Rangersben, amely Mikele Leigertwood góljával nyert a Barnsley otthonában. A nagyon aktív Buzsáky végig a pályán volt, az első félidő hajrájában kapufát érintő lövéssel jelentkező Priskint a 93. percben cserélték le. Csapatuk március eleje óta először nyert meg egymásután két bajnokit.

A sérüléséből lábadozó Gyepes Gábort nem nevezte a délutánnak már biztos rájátszóként nekivágó Cardiff City, amely a másodosztályú tagságáért harcoló Sheffield Wednesdayt fogadta és győzte le nagy csatában. A City tíz forduló óta veretlen.

A hónap első felében combizomsérülést szenvedő Kádár Tamás nem volt ott a már bajnok Newcastle-ben, amely nyolc győzelem után vesztett pontokat, így legfeljebb az utolsó fordulóban érheti el a 100 pontos álomhatárt.

A Plymouth a még mindig nem hadra fogható Tímár Krisztián nélkül kapott ki Nottinghamben, és már biztos, hogy kiesik.

CHAMPIONSHIP 
45. FORDULÓ
Barnsley–Queens Park Rangers 0–1
Bristol City–Derby County  2–1
Cardiff City–Sheffield Wednesday  3–2
Doncaster–Scunthorpe  4–3
Middlesbrough–Coventry  1–1
Newcastle–Ipswich  2–2
Nottingham–Plymouth  3–0
Peterborough–Blackpool  0–1
Preston North End–Leicester  0–1
Sheffield United–Swansea  2–0
Watford–Reading  3–0
Crystal Palace–West Bromwich Albion hétfő, 21.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik