Liverpool: az angol média már a Real Madridban látja Gerrardot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.01.19. 15:58
Az angol média keddi hírei szerint a Real Madridba készül átigazolni Steven Gerrard, a válogatott és a Liverpool középpályása.

A lépésre azért kívánja rászánni magát, mert klubcsapata válságban van, miután a nemzetközi porondon, a hazai bajnokságban és a kupákban is kudarcok sora érte - írta több lap is, tudni vélvén, hogy a Liverpoolban eltöltött kilenc szezon után Gerrard a spanyol főváros elitalakulatánál folytathatja az új idénytől pályafutását.

A szigetországi sportsajtóra hivatkozó jelentésében a madridi Marca internetes oldalán úgy fogalmazott, hogy a jelek szerint elérkezett a váltás ideje. A kiváló játékos sikerekre vágyik, és ehhez a királyi gárda kínálhatja neki a legjobb lehetőséget.   

Gerrard jelenleg sérült, de gyógyulóban van, bár vele együtt sem tudott túl sok sikert felmutatni ebben a szezonban a Liverpool, amely búcsúzott a Bajnokok Ligájától, az angol FA-kupától, a Premier League-ben pedig jelenleg csak a hetedik helyen áll.

A médiajelentések szerint a futballista iránt erőteljes érdeklődést mutat több európai élklub is, így például az olasz bajnok Internazionale. Anglián belül az egyik legfőbb kérője a Manchester City.

Legfrissebb hírek

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Dupla Tízes: bent lesz Szoboszlai Dominik a Liverpool gálakezdőjében?

Légiósok
2025.08.14. 13:35

A tisztelet jegyében – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
2025.08.10. 07:25

Isak a Real Sociedadnál várja a fejleményéket az átigazolásról

Angol labdarúgás
2025.07.31. 11:42

Orvosok tanácsolták Diogo Jotának, hogy ne repülőgéppel utazzon

Angol labdarúgás
2025.07.03. 18:58

A liverpooli legenda a maiak közül leginkább Szoboszlaiban látja önmagát

Légiósok
2025.07.02. 21:59

NS-infó: Pécsi Ármin Angliába utazott – a Liverpoollal tárgyal

Labdarúgó NB I
2025.06.06. 13:02

Skóciába tart Ancelotti fia, rokonai is élnek ott – sajtóhír

Minden más foci
2025.05.28. 15:46
Ezek is érdekelhetik