Wigan: a klub elnöke fiatal spanyol edzőre bízza a csapatot

Vágólapra másolva!
2009.06.09. 01:23
Szinte biztosra vehető, hogy a spanyol Roberto Martínez lesz az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Wigan következő menedzsere.
„Szinte mindenben megállapodtunk egymással, és csak azért nem írtuk még alá a szerződést, mert Mallorcán tartózkodom” – nyilatkozta a klub elnök-tulajdonosa, Dave Whelan. Angol források szerint a klub hároméves kontraktust köt a spanyol trénerrel.A 35 éves Martínez 2007-ben a Chester Cityben fejezte be labdarúgó-pályafutását, és azóta a jelenleg a másodosztályban szereplő Swansea együttesét irányította. Jelenleg a szigetországban dolgozó egyik legnépszerűbb edzőnek számít, neve felmerült a skót Celtic együttesénél is.Martínez elődje, Steve Bruce a múlt héten hagyta el a klubot, és lett a szintén az élvonalban szereplő Sunderland menedzsere.
Legfrissebb hírek

Roberto Martínez: Magyarország nagyon jó ebben…

Magyar válogatott
2025.10.14. 23:55

Marco Rossi: Nehéz megmondani, ez a bravúr hol helyezkedik el a sorban, de megérdemeltük

Magyar válogatott
2025.10.14. 23:45

A portugál szövetségi kapitány csak a korai gólt hiányolta

Foci vb 2026
2025.10.12. 10:51

Bekerült a Milan sztárja, megvan a portugálok kerete az írek és a mieink ellen

Foci vb 2026
2025.10.03. 13:50

Betörtek a portugál szövetségi kapitányhoz

Minden más foci
2025.09.24. 12:50

Roberto Martínez: Cristiano Ronaldo csapatkapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:35

Kollégánk meglepte Roberto Martínezt és Bernardo Silvát is

Magyar válogatott
2025.09.09. 07:54

Kihívás a magyar válogatott ellen pályára lépni telt ház előtt – véli a portugál szövetségi kapitány

Magyar válogatott
2025.09.08. 19:37
Ezek is érdekelhetik