| West Ham United–Tottenham 0–2 (King 68., O’Hara 89.) |
A sokáig a kiesőzónában helyet foglaló Tottenham Hotspur látogatott a szintén a kiesés rémétől fenyegetett West Ham United otthonába. A mérkőzés sokáig nem sok izgalmat hozott, Ledley King fejesgólja után az utolsó negyedórára élénkült meg a találkozó.

Fotó: Reuters
Pavljucsenkónak (jobbra) ma nem ment a góllövés

Fotó: Reuters
Pavljucsenkónak (jobbra) ma nem ment a góllövés
Az első félidőben kis túlzással állíthatjuk, hogy a lelátón akadt a legtöbb érdekesség – legalábbis a West Ham drukkerei számára szinte biztos: a nézőtéren ugyanis helyet foglalt a klub legendája, az olasz Paolo Di Canio, aki honfitársának, a hazaiak kispadján ülő Gianfranco Zolának szurkolt.
Nem túl hatékonyan, miután a „kalapácsosok” elvesztették a találkozót – köszönhetően Ledley Kingnek: a bekk ugyanis rendkívül határozottan robbant be a 68. percben Aaron Lennon beadására, és pontos fejesét nem védhette Robert Green.
Ennyi elegendő volt a Spursnek a sikerhez, amely győzelmével éppen a West Ham elé került a táblázaton és menekülni látszik a kieséstől.
A három pont begyűjtése persze korántsem volt olyan nagyon könnyed feladat, a pályán azért óriási küzdelem zajlott. A West Ham többek között Chris Foy játékvezető is tehet, mivel a második félidő vége felé nem vette észre, hogy Assou-Ekoto kézzel ért a labdához saját tizenhatosán belül.
Azért persze nemcsak a sípmester miatt nem gazdagodott három ponttal a WHU: kellettek ehhez Di Micheléék is. Épp az olasz csatár volt az, akinek egy óriási kavarodás után közelről leadott lövését hárította Gomes a 88. percben.
Az ellenakció végén aztán érkezett a csereként 8 perccel korábban pályára küldött Jamie O’Hara, és jó 20 méterről, ballal óriási gólt zúdított Green kapujának bal felső sarkába, beállítva ezzel a 2–0-ás vendéggyőzelmet jelentő végeredményt.
A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a West Hamben bemutatkozott a korábbi spanyol válogatott csatár, Diego Tristán is. A 83. percben pályára lépő spanyol azonban nem tudott segíteni, egyenlítés helyett azonban jött O’Hara és bombájával végleg eldöntötte a meccset.
PREMIERSHIP
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
| 1. Liverpool | 16 | 11 | 4 | 1 | 24–9 | +15 | 37 |
| 2. Chelsea | 16 | 11 | 3 | 2 | 35–6 | +29 | 36 |
| 3. Manchester United | 15 | 9 | 4 | 2 | 27–10 | +17 | 31 |
| 4. Arsenal | 16 | 9 | 2 | 5 | 28–19 | +9 | 29 |
| 5. Aston Villa | 16 | 8 | 4 | 4 | 26–19 | +7 | 28 |
| 6. Hull City | 16 | 7 | 5 | 4 | 24–25 | –1 | 26 |
| 7. Portsmouth | 16 | 6 | 5 | 5 | 19–23 | –4 | 23 |
| 8. Everton | 16 | 6 | 4 | 6 | 23–26 | –3 | 22 |
| 9. Fulham | 15 | 5 | 5 | 5 | 13–12 | +1 | 20 |
| 10. Bolton | 16 | 6 | 2 | 8 | 18–19 | –1 | 20 |
| 11. Wigan | 16 | 5 | 4 | 7 | 18–20 | –2 | 19 |
| 12. Middlesbrough | 16 | 5 | 4 | 7 | 16–23 | –7 | 19 |
| 13. Stoke City | 16 | 5 | 4 | 7 | 17–27 | –10 | 19 |
| 14. Manchester City | 16 | 5 | 3 | 8 | 30–24 | +6 | 18 |
| 15. Tottenham | 16 | 5 | 3 | 8 | 19–21 | –2 | 18 |
| 16. West Ham | 16 | 5 | 3 | 8 | 17–24 | –7 | 18 |
| 17. Newcastle | 16 | 3 | 7 | 6 | 19–24 | –5 | 16 |
| 18. Sunderland | 16 | 4 | 3 | 9 | 13–25 | –12 | 15 |
| 19. Blackburn | 16 | 3 | 4 | 9 | 17–31 | –14 | 13 |
| 20. West Bromwich Albion | 16 | 3 | 3 | 10 | 12–28 | –16 | 12 |
Legfrissebb hírek

Skócia: a Celtic ötgólos sikerrel javított, már az 5.
Minden más foci
2014.10.18. 21:21
Ezek is érdekelhetik


