Menesztették a Watford csapatának éléről Priskin szakvezetőjét

Vágólapra másolva!
2008.11.04. 00:01
Priskin Tamás csapata, az angol másodosztályú bajnokságban szereplő Watford menesztette posztjáról Aidy Boothroydot, a csapat menedzserét. Boothroyd 2005 márciusa óta irányította a watfordiakat, és az ő kívánságára szerződtették Priskint is.
Aidy Boothroyd szomorú búcsút intett Watfordnak
Fotó: Action Images
Aidy Boothroyd szomorú búcsút intett Watfordnak
Aidy Boothroyd szomorú búcsút intett Watfordnak
Fotó: Action Images
Aidy Boothroyd szomorú búcsút intett Watfordnak

Aidy Boothroyd a gyenge szereplés miatt kénytelen távozni a csapattól. A „darazsak” tizenöt forduló után 15 pontot szerezve csupán a 21. helyen szerénykednek a huszonnégy csapatos mezőnyben, és az elmúlt mérkőzéseken csapnivalóan szerepeltek.

A Watford szombaton 4–3-ra kapott ki a nem túl acélos Blackpooltól hazai pályán, a klub elnöke, Graham Simpson ezt követően elégelte meg a helyzetet.

„Szomorúan azt a döntést kellett hoznunk, hogy ideje új menedzsert állítani a Watford FC élére” – olvasható a klub hivatalos közleményében. A felek közös megegyezéssel váltak el, egyetértésben.

Boothroyd 2005 márciusa óta irányította a sárga-feketéket, 2006-ban feljutott velük az élvonalba, ám a következő szezonban kiestek. A tavalyi szezon során a Championshipben play-off helyig jutottak, a rájátszásban azonban a Hull City elütötte őket az élvonalba jutástól.

Priskin Tamás, a Watford magyar támadója ebben a szezonban sem tartozik az alapemberek közé, eddig nyolc bajnokin lépett pályára és két gólt szerzett.
Legfrissebb hírek

Nagy csattanó a Wembleyben: a 95. percben a 19 éves csereember a Premier League-be rúgta a Sunderlandet!

Angol labdarúgás
2025.05.24. 18:16

Dráma a Championshipben: 122. perces góllal jutott be a Sunderland a rájátszás döntőjébe

Angol labdarúgás
2025.05.13. 23:41

A visszavágón is simán nyert a Sheffield United, döntőzhet a Premier League-be jutásért

Angol labdarúgás
2025.05.12. 23:17

Hajrában szerzett góllal a Sunderland került előnybe a Championship-rájátszás elődöntőjében

Angol labdarúgás
2025.05.09. 23:19

Kihasználta emberelőnyét a Sheffield United, nagy lépést tett a rájátszásdöntő felé a Championshipben

Angol labdarúgás
2025.05.08. 22:57

Tóth Balázs: Magasabb szinten védve érettebb kapus lettem

Légiósok
2025.05.07. 08:29

Callum Styles a forduló álomcsapatában zárta a Championship-idényt

Légiósok
2025.05.06. 10:43

Sheffieldben folytathatja pályafutását Jamie Vardy – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.04.28. 11:54
Ezek is érdekelhetik