Newcastle: Kevin Keegan visszatérne, a szurkolók tüntetnek

Vágólapra másolva!
2008.09.13. 13:46
Nyolc nappal lemondása után tárgyalásokat folytatott a visszatéréséről Kevin Keegan, az angol élvonalbeli Newcastle United labdarúgócsapatának volt vezetőedzője. Az 57 éves tréner - aki azért döntött a távozás mellett, mert nem értett egyet a klub átigazolási politikájával - Londonban találkozott Mike Ashley tulajdonossal.
Az egyezkedés nem vezetett eredményre, és egyelőre nem tudni, hogy lesz-e folytatása. Keegan januárban vette át Sam Allardyce helyét a jelenleg 11. helyezett együttes élén, azóta 21 mérkőzéséből mindössze hatot nyert meg a gárda. Mindeközben több szurkolói csoport is tüntetést jelentett be a 16 órakor kezdődő, Hull City elleni bajnoki előtt, a rendőrség nagy erőkkel készül a botrány megakadályozására. A helyi Newcastle Journal napilap szerint a hívek 90 százaléka véli úgy, hogy az egyesület köznevetség tárgyává vált. "Ashley már nem tartozik közénk, ezért nem látjuk őt szívesen a sorainkban" - utalt a Mag című drukkerújság arra, hogy a tulajdonos tavaly májusi érkezése óta szívesen vegyült el a táborban ahelyett, hogy a páholyból nézte volna a meccseket. Egyelőre nem tudni, hogy ki váltja Keegant a Szarkák kispadján, a délutáni találkozón megbízott edzőként Chris Hughton irányítja majd a csapatot.
Legfrissebb hírek

Átgázolt a Crystal Palace-on a Newcastle, így még van esélye utolérni Szoboszlaiékat

Angol labdarúgás
2025.04.16. 22:39

Barnes duplázott, a Newcastle néggyel küldte haza a Manchester Unitedet

Angol labdarúgás
2025.04.13. 19:28

Kórházba került a Newcastle menedzsere, nem lesz ott a Manchester United elleni meccsen – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.04.13. 08:29

Lemaradhat a rangadóról a Newcastle menedzsere

Angol labdarúgás
2025.04.11. 12:43

A Newcastle elrontotta a 15 éves tini debütálását

Angol labdarúgás
2025.04.07. 22:53

Meglepetés! Kerkezék vendégeként nyert az Ipswich, Tonali csodagóljával győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
2025.04.02. 23:05

A PL-aranyéremről már aligha marad le a Liverpool FC

Angol labdarúgás
2025.03.18. 11:56

A Newcastle kupagyőzelmével akár a PL 11. helyezettje is indulhat az európai kupákban

Angol labdarúgás
2025.03.17. 21:03
Ezek is érdekelhetik