A Hull City menedzsere elmondta: Halmosi két napon belül aláír

Vágólapra másolva!
2008.07.15. 01:11
Az idén a Premier League-be feljutó Hull City menedzsere, Phil Brown a BBC Rádiónak elmondta: Halmosi Péter két napon belül aláírhatja szerződését csapatához. A mester elárulta, hogy a magyar légiós kedden orvosi vizsgálaton vesz részt, és 48 órán belül már a Hull játékosa lehet.
Halmosi a hét végére a Hull játékosa lehet
Fotó: Action Images (archív)
Halmosi a hét végére a Hull játékosa lehet
Halmosi a hét végére a Hull játékosa lehet
Fotó: Action Images (archív)
Halmosi a hét végére a Hull játékosa lehet

Hosszas huzavona érhet véget a hét közepén, ha hinni lehet a Hull City menedzserének, Phil Brownnak, aki szerint Halmosi Péter két napon belül a Hull City játékosa lesz.

A mester a BBC Rádiónak adott interjút, mely alapján a magyar légiósnak nagy esélye van arra, hogy a következő idényben már a Premier League-ben játsszon.

Brown már régóta szeretné csapatában tudni Halmosit, de a válogatott futballista csapata, a Plymouth Argyle csak magas összegért cserében hajlandó megválni a játékostól.

Mint korábban beszámoltunk róla, a Hull City 1,75 millió fontot ajánlott a szélső középpályásért, de a „zarándokok” 3 millió fontot követelnek Halmosiért.

Most úgy tűnik, mégis sikerülhet dűlőre jutnia a kluboknak, legalábbis Brown elmondása szerint Halmosi kedden már orvosi vizsgálaton vesz részt a Hullnál, és 48 órán belül a szerződést is megköthetik.

Ha valóban létrejön a megállapodás, akkor a magyar játékos nagy álma válik valóra: azok után, hogy a másodosztályú Plymouth 400 ezer font ellenében megvette a Debrecentől, a 2008–09-es szezont az angol élvonalban kezdheti a szombathelyi játékos.

Mivel megszerettem a klubot, a csapatnál pedig elismernek és tisztelnek, nem hangozna szépen, ha határozott igennel felelnék – válaszolta korábban Halmosi arra kérdésre, hogy csalódott lenne-e, ha el kellene hagynia jelenlegi együttesét. – Mégis ez a válaszom.”

„A futballisták jelentős része ugyanis azért dolgozik egész életében, hogy a világ legerősebbnek tartott bajnokságában, a Premier League-ben szerepelhessen, márpedig magyar labdarúgóként most közel járok ehhez. Tényleg ezt érzem. Meg persze bizsergést. Hogy szombathelyi srácként, huszonnyolc évesen életem nagy lehetősége előtt állok.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik