Szemernyi esélyt sem adott a Manchester United a Newcastle-nek

Vágólapra másolva!
2008.02.23. 20:32
Magabiztos, négygólos győzelmet aratott a Manchester United az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában (Premier League) a Newcastle United ellen. A St. James' Parkban rendezett összecsapáson vendégoldalon Wayne Rooney és Cristiano Ronaldo kétszer, míg Louis Saha egyszer volt eredményes. A hazaiak szépítő találatát Abdoulaje Diagne-Faye szerezte. Az 5-1-s győzelmet követően Sir Alex Ferguson csapata három pontra közelítette meg a listavezető Arsenalt.
Ronaldóval (vörös mezben) nem bírtak a Newcastle védői
Reuters
Ronaldóval (vörös mezben) nem bírtak a Newcastle védői
Ronaldóval (vörös mezben) nem bírtak a Newcastle védői
Reuters
Ronaldóval (vörös mezben) nem bírtak a Newcastle védői

A Manchester United számára hatalmas tétje volt a mérkőzésnek: egy esetleges győzelem esetén a „vörös ördögök” három pontra felzárkóztak volna a fordulóban már botló Arsenal mögé.

A Newcastle annak tudatában léphetett pályára a MU ellen, hogy nincs már esélye kilépni a nemzetközi porondra a 2008-2009-es szezonban, és a kiesés réme sem fenyegeti a „szarkákat”.

Az első félidőben egyenlő erők küzdöttek a pályán, a két csapat közti tudáskülönbség egyáltalán nem látszott a gyepen.

Kisebb lehetőségek adódtak mind a két kapu előtt az első játékrészben, és a Manchester az első komolyabb helyzetét gólra is váltotta: Cristiano Ronaldo bal oldali beadására érkezett középen Wayne Rooney, akinek már csak közelről a hálóba kellett passzolnia.

A játékrész közepén született találat után némileg aktívabbak voltak a vendégek, Tévez fejese csak centikkel a felső léc felett hagyta el a játékteret.

A szünet előtt nem sokkal a vendégek megduplázták góljaik számát: Carrick passzával Ronaldo lépett ki a fekete-fehér védők közül, és higgadtan gurított a hosszú alsó sarokba.

Fordulás után lendületben maradtak a manchesteriek, és az 56. percben ismét a portugál karmester köszönt be, mintegy tíz méterről lőtt Harper hálójába.

A szépítés tíz perccel a vége előtt jött össze a hazaiaknak, Abdoulaye Faye módosította 1-3-ra az eredményt.

Egy percre a „szarkák” találatára újra háromgólosra nőtt a két csapat közti különbség, Rooney vette be a hazaiak kapuját.

A kegyelemdöfést Louis Saha vitte be, így a találkozó már-már kiütéses manchesteri győzelemmel végződött.

A „vörös ördögök” így már csak három ponttal állnak az Arsenal mögött, és akár már a következő fordulóban megelőzhetik londoni vetélytársukat.

PREMIER LEAGUE

27. FORDULÓ
Newcastle United-Manchester United 1-5 (Faye 79., ill. Rooney 25., 80., Ronaldo 45., 56., Saha 90.)


A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Arsenal 27 19 7 1 55-20 +35 64
2. Manchester United 27 19 4 4 55-15 +40 61
3. Chelsea 26 16 7 3 38-17 +21 55
4. Liverpool 26 12 11 3 43-19 +24 47
5. Everton 26 14 5 7 40-23 +17 47
6. Aston Villa 26 12 8 6 48-34 +14 44
7. Portsmouth 27 12 8 7 37-26 +11 44
8. Manchester City 26 12 8 6 34-29 +5 44
9. West Ham United 26 11 7 8 31-22 +9 40
10. Blackburn Rovers 26 10 9 7 32-33 -1 39
11. Tottenham Hotspur 26 8 8 10 48-41 +7 32
12. Middlesbrough 27 7 8 12 25-41 -16 29
13. Newcastle United 27 7 7 13 30-51 -21 28
14. Wigan Athletic 27 7 5 15 26-42 -16 26
15. Sunderland 27 7 5 15 26-46 -20 26
16. Bolton Wanderers 26 6 7 13 26-35 -9 25
17. Birmingham City 27 5 8 14 27-40 -13 23
18. Reading 26 6 4 16 30-53 -23 22
19. Fulham 27 3 10 14 25-45 -20 19
20. Derby County 27 1 6 20 13-57 -44 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik