„Big Sam” Allardyce búcsúzik, Alan Shearer lehet az utódja

Vágólapra másolva!
2008.01.09. 20:33
A Newcatle United vezetői és Sam Allardyce, a csapat vezetőedzője kölcsönös megegyezéssel megváltak egymástól. A Szarkák jelenleg tizenegyedik az angol bajnokságban, ezzel az eredménnyel pedig nem voltak elégedettek a szezont szebb reményekkel váró klubnál.
A tizenegyedik hely sovány eredmény, "Big Sam"-nek távoznia kellett
Reuters
A tizenegyedik hely sovány eredmény, "Big Sam"-nek távoznia kellett
A tizenegyedik hely sovány eredmény, "Big Sam"-nek távoznia kellett
Reuters
A tizenegyedik hely sovány eredmény, "Big Sam"-nek távoznia kellett

A 2007-ben érkezett Allardyce az egész eddigi szezonban nagy nyomás alatt volt, és nem tudott megfelelni az elvárásoknak e rövid idő alatt, így a két fél - Mike Asher tulajdonos és a "Big Sam"-nek is becézett tréner - a szakítás mellett döntött.

„Mike és én meg szeretnénk köszönni Sam eddigi fáradozását és minden jót kívánunk neki a jövőben - nyilatkozta Chris Mort, a klub elnöke. - A Newcastle United új edzőjének személye egyelőre még nem ismeretes, de a megfelelő időben ennek kiírására is sor kerül majd.”

Allardyce érthetően csalódott amiatt, hogy ilyen hamar kell felállnia az együttes kispadjáról, hiszen csak 2007. május 15-én érkezett.

„Csalódott vagyok, hogy el kell hagynom a Newcastle United csapatát, de minden jót kívánok nekik a szezonban és a távolabbi jövőben” - nyilatkozta az elbocsátott tréner.

Nigel Pearson, a klub korábbi edzője a Manchester Unitedhez tart, a poszt legfőbb várományosa pedig a harminchét éves Alan Shearer, a Szarkák egykori legendája, aki játékosként 303 alkalommal öltötte magára a klub fekete-fehér csíkos mezét, és 148 gólt szerzett.
Legfrissebb hírek

Belgiumi gálázással javított a BL-ben a Newcastle; a Benfica után a Köbenhavnt is legyőzte a Qarabag

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 20:54

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
2025.09.29. 13:52

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
2025.09.29. 08:20

PL: ikszelt idegenben a Newcastle; emberelőnyben sem nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.09.21. 17:04

Marcus Rashford duplájával a Barcelona nyert a Newcastle vendégeként

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 22:59

Beckham: Túl hamar írják le a Newcastle-t

Bajnokok Ligája
2025.09.16. 16:43

Szoboszlai Dominik bekerült a forduló álomcsapatába Alan Shearernél

Angol labdarúgás
2025.09.02. 22:27

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46
Ezek is érdekelhetik