Robbie Keane lábában maradt a Spurs győztes gólja a 90. percben

Vágólapra másolva!
2007.05.10. 23:18
Döntetlennel zárult a 34. fordulóból elhalasztott mérkőzés, a Tottenham-Blackburn összecsapás. A vendégek McCarthy fejesgóljával szereztek vezetést, ezt Jermain Defoe egyenlítette ki.
Berbatov (Tottenham, balra) fedezi a labdát, Emerton (Blackburn) azonban elvenné tőle
Reuters
Berbatov (Tottenham, balra) fedezi a labdát, Emerton (Blackburn) azonban elvenné tőle
Berbatov (Tottenham, balra) fedezi a labdát, Emerton (Blackburn) azonban elvenné tőle
Reuters
Berbatov (Tottenham, balra) fedezi a labdát, Emerton (Blackburn) azonban elvenné tőle

KÉPGALÉRIA

Két jó formában lévő csapat csapott össze a White Hart Lane-en, a Tottenham és a Blackburn együttese sem talált legyőzőre az elmúlt négy mérkőzésen.

Martin Jol Berbatov mellett ezúttal Defoe-nak adott szerepet, Keane csak a kispadra ült be. Visszatért a kezdőbe a korábban lábtörést szenvedett Gardner is.

Komoly gólhelyzet nem volt az első félórában, a 32. percben a vendégegyüttes megszerezte a vezetést: Pedersen balról érkező labdáját a hosszú oldalon helyezkedő Benny McCarthy bólintotta a hálóba. A dél-afrikai játékosnak ez volt a tizenhetedik találata a szezonban.

A félidő végéig nem változott a helyzet, és a 60. percben Keane beállításával próbálta csapata támadójátékát feljavítani Martin Jol.

Szavazás

Melyik csapat nyeri az angol FA-kupát?

Írja be az itt látható számot!
Ennek ellenére majdnem ők kapták meg a másodikat, mivel Pedersen szabadrúgását Samba a felső lécre fejelte.

A 66. percben viszont már siker koronázta a hazaiak erőfeszítéseit, Berbatov lefordult a tizenhatoson belül Nelsenről, kapura lőtt, a vetődő Friedel viszont csak középre tudta ütni a labdát. Az ötösön azonban ott ólálkodott Defoe, akinek nem okozott gondot az üres kapuba lőni.

A végén már egyik csapat sem tudott változtatni az eredményen, maradt a döntetlen.

Igaz, a vendégek áldhatták a sorsot, ugyanis a 90. percben Robbie Keane nyolc méterről leadott lövése a kapufáról kifelé pattant, éppen Friedel kezébe. A lefújás előtt Roberts még buta módon kiállíttatta magát.

PREMIER LEAGUE, ANGOL ÉLVONALBELI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG:

A 33. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS:
Tottenham-Blackburn 1-1 (Defoe 64. ill. McCarthy 32.)

Legfrissebb hírek

A Ferencváros bejelentette, hogy milyen kerettel vág neki az Európa-ligának

Európa-liga
2025.09.02. 17:31

Sergio Navarro az FTC elleni vereség után: Sokszor előfordul, hogy nem tudunk magyarázatot találni a történésekre

Labdarúgó NB I
2025.09.01. 09:16

Most kiderül, Domingues nélkül is le tudja-e győzni a Debrecen a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 13:43

Robbie Keane kekeckedő kérdések kereszttűzébe került

Bajnokok Ligája
2025.08.28. 11:58

Robbie Keane: A többi versenyben lévő együttes hozzánk képest nagy költségvetéssel dolgozik

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 22:08

Robbie Keane: A fordítás biztosan nem lehetetlen

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 07:19

Merész taktika kell Robbie Keane-től a Qarabag ellen

Bajnokok Ligája
2025.08.25. 10:23

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 08:09
Ezek is érdekelhetik